A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) friss adatai szerint a Beszerzési Menedzser Index (BMI) 2025 októberében 51,0 pontra esett, ami a feldolgozóipari bővülés lassulását jelzi. Bár az érték alacsonyabb a hosszú távú októberi átlagnál (52,3), továbbra is meghaladja az elmúlt három év e havi átlagát (50,3).
Szerző(k): Farkas TiborA Szervita Square Buildingben nyitotta meg kapuit a budapesti Európa- élményközpont, melynek célja, hogy interaktív formában minden korosztály számára átélhetővé és megfoghatóvá tegye az európai uniós intézmények működését. Az épület átalakítása során a tervezési és kivitelezési feladatokat a DVM látta el.
Szerző(k): Farkas TiborMegjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várva várt, szeptemberre vonatkozó jelzáloghitel-piaci adatai. A friss adatsor különlegessége, hogy azok most először adnak képet a szeptember 1-jén elindult Otthon Start Program hitelpiaci hatásairól. A korábban elhangzottakhoz képest azonban némi csalódást okoztak a most megjelent számok, ugyanis sem a kihelyezett hitelösszeg, sem a szerződésszám nem számít kiemelkedőnek. Az ugyanakkor igaz, hogy az új szerződéseken belül a támogatott lakáshitelek aránya jelentősen megugrott a korábbiakhoz képest – írja közleményében a Bank360.
Szerző(k): Farkas TiborLélegzetelállító digitális rekonstrukció készült a Diósgyőri várról, amely azt mutatja be, hogyan festhetett az épület az 1360-as években, Nagy Lajos király uralkodása idején.
Szerző(k): Farkas TiborA 21. század embere a túlhajszoltság kultúrájában éli a mindennapjait. A munka, a család, a teljesítmény és az „énidő” fogalmai összeolvadtak, sőt, sokszor egymás ellen fordulnak. A Real Talks Podcast „Új szerepek, régi elvárások – hogyan találjuk meg az egyensúlyt?” című legújabb adásában a résztvevők – Dr. Dúll Andrea környezetpszichológus moderálásával, Budai Gyöngyvér DVM group HR-igazgató, Buda Christina pszichológus és Adamik Zsanett mentálhigiénés segítő szakember részvételével – ennek az új világnak a dilemmáit járták körül.
Szerző(k): Farkas TiborEgy konszenzusos, a többség által támogatott fejlesztési koncepció a célja annak a széleskörű társadalmi egyeztetés sorozatnak, amely az elmúlt hónapokban zajlott le a Fertő tó térségében. Március 15-én nevezett ki önálló miniszteri biztost a feladatra Lázár János építési és közlekedési miniszter. Dr. Barcza Attila az elmúlt fél évben több, mint 100 személyes egyeztetést, több tucat helyszíni bejárást és egy részletes írásos konzultációt indított a fejlesztés jövőjének kialakításáról. Az eredmények kiértékelése is megtörtént, amely a térségi lakosság igényeit – de ami a legfontosabb – egységes akaratát tükrözi, írja a Építési és Közlekedési Minisztérium a sajtóközleményében.
Szerző(k): Farkas TiborA Prologis legfrissebb kutatása szerint az 500 milliárd eurós logisztikai piac több mint 150 milliárd eurós strukturális ellátási réssel küzd. A magyar logisztikai piacon a túlkínálat vált jellemzővé, amely a teljesítmény visszafogásával és a kockázatok növelésével gördít akadályokat a piac korrekciója elé.
Szerző(k): Farkas TiborAz Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának szakértői 2025 októberében átfogó tanulmányt készítettek az európai lakáspiac helyzetéről.
Szerző(k): Farkas Tibor