Hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il észak-koreai államfő - jelentette hétfőn az észak-koreai állami tévé. Az állami hírügynökség Kim Dzsong Unt, a \"Kedves Vezető\" legkisebb fiát nevezte meg az elhunyt diktátor utódjául.
Szerző(k): NAPIMegválik nagy-britanniai kocsmáitól a Royal Bank of Scotland (RBS), a 918 ivót 422 millió fontért a holland Heineken veszi meg.
Szerző(k): MTI-Eco\"Messze jár\" a magyar jegybank attól, hogy a forint védelme érdekében kamatemelésre kényszerüljön, mivel jelenleg egészen más a helyzet, mint a 2008-ban végrehajtott kamatemelés idején - vélekedtek új helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ugyanakkor előnyös lenne egy új egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Szerző(k): NAPIAz Európai Bizottság hamarosan közzé teszi az eurókötvények bevezetésének lehetőségeiről szóló munkaanyagot - jelentette be szerdán Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlamentben, aki ugyanakkor arra is figyelmeztetett: ez azonban még nem tesz pontot az eurózóna válságának végére.
Szerző(k): NAPI