BUX 132855.51 -0,24 %
OTP 41950 0,53 %
header

PM

01.
10.
23:59

Új elemekkel bővítenék a Széchenyi tervet

A Pénzügyminisztérium (PM) támogatja az egészségügyi miniszter javaslatát, amely szerint a Széchenyi tervben a gyógyturizmus fejlesztésére szánt 25 milliárd forintból más egészségügyi beruházásokat is finanszíroznának. A két tárca vezetőjének tegnapi találkozóján a PM ígéretet tett arra, hogy ha idén többletbevételek keletkeznek a központi költségvetésben, akkor azokra elsősorban az egészségügy számíthat. Május végére készül el az ágazat stratégiai programja.

Szerző(k):
Baka Zoltán
01.
05.
23:59

Az áfából és az szja-ból tavaly csaknem kétszázmilliárdos többlet lett a büdzsében

Az utóbbi években egyedül az orosz válság esztendejében volt olyan alacsony a központi költségvetés decemberi áfabevétele, mint 2000-ben. Az 50 milliárd forintos, igen harmatosnak mondható bevétel okát valószínűleg az előrehozott adó-visszatérítésekben kell keresni. A kormány célja ezzel nyilvánvalóan az volt, hogy a pótlólagos kiadásokkal lekötött többletbevételeken túl ne keletkezzen további számottevő bevétele a büdzsének. Információink szerint az áfából és az szja-ból ténylegesen befolyt összeg együttesen 195 milliárd forinttal haladta meg az előirányzatokat.

Szerző(k):
Baka Zoltán
12.
19.
23:59

Elfogadták a kétéves költségvetést

A kormány tegnap 90 milliárd forintos kiadási csomagról döntött, aminek fedezetét a költségvetés idei többletbevételei jelentik – derült ki a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Matolcsy György gazdasági miniszter szerint az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya idén meghaladhatja az eredetileg tervezett 3,5 százalékot. Az Országgyűlés tegnap elfogadta a 2001-es és 2002-es évre vonatkozó költségvetést.

Szerző(k):
Baka Zoltán
12.
06.
23:59

Jövő héten írják alá a három évre szóló megállapodást a gyógyszerárakról

Információink szerint a jövő hét végéig megszülethet a megállapodás a gyógyszerárak következő három évre szóló szabályozásáról a kormány és a gyártók között. A cégek szerint az egészségügyi irányításnak a kormány által elfogadott átalakítása bizonytalan helyzetet teremtett, ám értesüléseink szerint az egyeztetéseket továbbra is Frajna Imre, a Pénzügyminisztérium (PM) politikai államtitkára folytatja.

Szerző(k):
Baka Zoltán