Jó erőben kelt a forint
Jó erőben kelt a forint
Hatalmas veszteséget termelt tavaly a Fény utcai piac, 2021 is nehéz év lesz
Továbbra is keresi a kiutat szorult helyzetéből a Fény Utcai Piac Kft., amely évek óta a vásárlók elmaradásától és az üresen álló üzlethelyiségek miatt elmaradó profittól szenved. Az úgynevezett profilkötöttség feloldása javíthat a helyzeten, de a járványhelyzet őket is megviselte.
Nem lépett a jegybank: zuhan a forint
Esik a forint, miután nem változtak a kamatkondíciók a jegybanknál.
Nem eszik a magyarok a szuperzöldséget, mégis egekben az ára
Hiába az egyik legegészségesebb tavaszi zöldség a spárga, amely bőségesen terem Magyarországon, alig vásárolják itthon. Ráadásul idén jelentősen meg is drágult a szuperzöldség.
Elég egy szó az összeomláshoz a tőzsdén
Elég volt Janet Yellen amerikai pénzügyminiszternek csak megemlítenie a kamatemelés valamikori lehetőségét és máris esésnek indult a technológiai cégek részvényeinek egekbe húzott árfolyama. Sokak szerint nem volt véletlen az elszólás, vannak akik szerint tesztelni kellett, mit bírnak a befektetők.