Tízmilliárd forintot költött erre az Orbán-kormány, pedig senki sem kérte
Palkovics László köreihez tartozó üzletember nyert el egy senki által nem kért 10 milliárdos állami szerződést.
Már a kkv-knak sem kell félni a mesterséges intelligenciától, megérkezett a segítség
Palkovics László szerint nem kell félniük a mesterséges intelligenciától a kkv-knak, megérkezett a segítség, de az alkalmazottaknak sem kell tartani a kirúgástól.
Már itt vannak az önvezető autók Budapesten, jöhetnek a robot taxik
Megjelent Budapest utcáin az első önvezető autó, és nemsokára jön a következő. Már tárgyal a mesterséges intelligenciáért felelős államtitkár taxis társaságokkal is a bevezetésről.
Így előzzük meg Csehországot – Palkovics László elárulta, mire készül a kormány
Magyarország egy nemzetközi vállalati index szerint az élmezőny közelébe került az AI mindennapi alkalmazásában, megelőzve Németországot és Dániát is – jelezte interjúnkban Palkovics László. A kormánybiztos az Economxnak adott interjúban keményen bírálta azokat, akik összeszerelő üzemnek nevezik az országot. A volt miniszter szerint márciusban több nagy bejelentés is várható, és ha a BYD is beindul, az autógyártási kapacitásunk meghaladja Csehországét.
Trump kitalálta, hogyan védené meg az amerikaiakat az emelkedő áramáraktól
Az amerikai elnök a félidős választásokra készülve megóvná a fogyasztókat az MI óriási energiaéhségétől: megállapodott a nagy techcégekkel, hogy azok saját forrásból fedezik adatközpontjaik áramigényét.
Ez már nem sci-fi: heteken belül elstartolnak Magyarországon is a sofőr nélküli autók
Heteken belül futurisztikus járművek jelennek meg a fővárosban: érkeznek az első önvezető autók. De más formában is bekopog a digitális forradalom. Nagy adatközpont létrehozásáról, humanoid robotok magyarországi gyártásáról és diagnosztikai-onkológiai központ felállításáról is tárgyalások folynak.