Gumibottal ütik és ráuszítják a kutyáikat a magyar határőrök a szerb határon a menekültekre. A brutalitás az utóbbi időben szintet lépett, hirtelen jóval több lett az olyan súlyos sérült, akik azt mondják, sebeiket a magyar határőröktől kapták - írja az Index a svéd Aftonbladet belgrádi riportja alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelenlegi praxisra jutó összeg dupláját követelik az alapellátásban dolgozó fogorvosok az egészségügyi kormányzattól. Ha nem kapják meg, akkor \"lassító sztrájkba” kezdenek és csak a sürgős eseteket látják el – tudta meg a Népszava.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLezárult az idei rezidensösztöndíj-program, 2017-ben 890 szakorvosjelölt kap ösztöndíjat - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szerző(k): Szepesi AnitaCsak azoknak a fogorvosoknak tenné lehetővé a kormány a részvételt az államilag támogatott rezidensképzésben, akik ezt követően három éven át főállásban az állami fogászatokon dolgoznának. Kétséges a terv sikere.
Szerző(k): Komócsin SándorHárom év alatt tovább csökkent a hálapénz elfogadottsága az orvostársadalomban, a paraszolvenciát teljes mértékben elutasító orvosok aránya 19 százalékról 33 százalékra nőtt, miközben a hálapénzt adó betegek aránya 26 százalékkal csökkent - derül ki a Szinapszis Kft. és a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzASz) hálapénzrendszerről végeztt közös kutatásából.
Szerző(k): Szepesi AnitaA magyarok kétharmadának kritikusan alacsony a D-vitamin-szintje: a felnőttek 20 százaléka súlyos hiányban szenved - mondta Takács István, a Magyar Osteoporosis Társaság főtitkára.
Szerző(k): Szász PéterJóváhagyta szerdán az ausztrál kormány a marihuána orvosi célú forgalmazását - írja az InfóRádió.hu
Szerző(k): K. Kiss GergelyBár 2015-től kötelező lenne, az orvosok több mint fele nem végzi el az alvászavar szűrővizsgálatát a jogosítványok megújításakor - írja a Magyar Idők.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna