Mintegy negyven szíriai ellenzéki csoport közös közleményben utasította el hétfőn részvételét a január 29–30-ára kiírt, az oroszországi Szocsiba szervezett, Szíriai Nemzeti Párbeszéd Kongresszusa nevű orosz kezdeményezésű békekonferencián. Oroszország egy lépéssel sem járult hozzá a szíriaiak szenvedésének enyhítéséhez, és nem gyakorolt semmilyen nyomást a rezsimre annak érdekében, hogy valamilyen megoldás irányába előrelépés történjen. Oroszországot agresszornak nevezték, amely háborús bűncselekményeket követett el a szíriaiak ellen – írja az mno.hu az MTI-re hivatkozva.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy brit fregatt, az HMS St. Albans lekövetett egy orosz hadihajót, ami közel merészkedett a brit vizekhez, írja a BBC. A brit hajót december 23-án riasztották, és karácsony első napján is a Gorskov admirális mozgását figyelte. Hamarosan visszatérhet majd Portsmouth-ba - írja az Index.hu.
Szerző(k):Az orosz központi választási bizottság hétfőn elutasította Alekszej Navalnij nyilvántartásba vételét a jövő évi elnökválasztásra. Egy vitatott bírósági ítéletre hivatkoznak - írja az Index az MTI alapján.
Szerző(k): Szabó DánielEgyelőre nem tudni, miért hajtott le az útról a lépcsőre a busz.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb újabb gazdasági szankciót vezethet be az Egyesült Államok hamarosan Oroszországgal szemben. A Sberbank vezérigazgatója, Herman Gref óva int a nagyon keményen pénzügyi fellépésektől, mert annak súlyos következményei lehetnek.
Szerző(k): Szabó DánielMoszkva felszólítja a sztálinista rezsimet és az Egyesült Államokat, hogy tárgyaljanak egymással.
Szerző(k): Szabó DánielAttól tartanak vezető politikusok Litvániában, hogy a Fehéroroszországban épülő atomerőmű egy hibrid hadviselési terve.
Szerző(k): Szabó DánielMintegy 750 híve jelölte Moszkvában vasárnap Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a márciusi orosz elnökválasztásra.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan