Öt-hatezer, a volt Szovjetunió területéről származó bűnöző kaphatott magyart állampolgárságot a magyar kormány közreműködésével - ezt nyilatkozták "bennfentes" források a Hír Tv Célpont című műsorának. A műsor forrása szerint az elmúlt években terroristák, drogkereskedők, pénzbehajtók és stricik szerezhettek magyar állampolgárságot, így pedig szabad mozgást az Európai Unión belül.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElutasította az orosz legfelsőbb bíróság elnöksége pénteken Alekszej Navalnij fellebbezését az elnökválasztási küzdelemből történt kizárása ügyében, ezzel az ellenzéki politikus kimerítette az orosz jogrend szerinti összes jogorvoslati lehetőségét - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielWashington szankciókkal sújtott orosz tisztségviselőket és ukrajnai oroszbarát szeparatistákat Moszkva ukrajnai beavatkozása és a Krím félsziget bekebelezése miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA Monthy Python Repülő Cirkuszába illőnek minősítette az orosz védelmi tárca szóvivője pénteken a brit védelmi miniszternek azt a sajtónyilatkozatát, amely szerint Oroszország Nagy-Britannia energiarendszere után kémkedik, és "ezrek és ezrek" halnának meg, ha az megbénulna - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielFelminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország államadós-osztályzatának kilátását a Moody's.
Szerző(k): Domokos LászlóAz orosz nukleáris triád fontos elemeként méltatta a korszerűsített Tu-160-as stratégiai rakétahordozót Vlagyimir Putyin, aki csütörtökön Kazanyban megszemlélte a gép próbarepülését. Az orosz elnök egyúttal kezdeményezte, hogy a repülő alapján fejlesszenek ki egy új szuperszonikus utasszállítót.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKemény fellépést helyezett kilátásba a tömegtüntetésekre és gyűlésekre vonatkozó törvény megsértése esetére az orosz elnökválasztás közeledtével csütörtökön az orosz belügyminisztérium.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz orosz bankrendszer tavalyi profitja 15 százalékkal csökkent az előző évhez képest, amikor a nyeresége még ötszörösével nőtt.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan