Finnországban elég sok minden megváltozott az utóbbi hónapokban az energetikában. Az oroszokkal közös nukleáris projektet felmondták, és bár tavaly év végére elkészült az európai atomerőmű építés fekete báránya, az Olkiluoto-3 (OLK3)blokk kereskedelmi üzembe helyezésére még várni kell. Nem a teszteket felügyelő hatóság, hanem maga a beruházó jelentette be: a biztonság mindenek felett.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNéhány hetes kiképzés után küld a frontvonalba katonákat az orosz hadsereg - derült ki számos beszámolóból, amelyben a kiskatonák elárulják, hogy vannak olyan társaik, akik egy gépkarabélyt sem tudnak normálisan használni. Az új jelentkezők jellemzően a rendkívül magas fizetésért állnak be a seregbe, akár néhány hónapra, ám ha lelövik őket vagy súlyosan megsebesülnek, akkor aligha élvezhetik ennek gyümölcseit.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai hírszerzés vezetője szerint az öt hónapja húzódó orosz megszállás nagyban befolyásolja Kína terveit Tajvannal kapcsolatban, a szándék azonban nem változott, hogy előbb-utóbb felállítják azt a haderőt, ami egy villámháborúban le tudja tarolni a szigetországot.
Szerző(k): Sasvári MarcellSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Moszkvába utazik, ahol találkozik Alexander Novak energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettessel, Denis Manturov ipari és kereskedelmi miniszterelnök-helyettessel, valamit Szergej Lavrov külügyminiszterrel - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t.
Szerző(k): Domokos LászlóBeindult a gázszállítás az Északi Áramlat 1 vezetéken Oroszország felől Németországba, ám azt egyelőre nem tudni, hogy mennyi gázt tolnak át az oroszok Európába.
Szerző(k): Komócsin SándorAz oroszokkal kötött hosszú távú gázszállítási szerződés ellenére előfordulhat, hogy a partner nem teljesíti a szállításait, miután az orosz fél elvesztette megbízható üzleti partner imázsát.
Szerző(k): Komócsin SándorA Nyugat megpróbálja fenntartani az egypólusú világrendet, amely a globális fejlődés fékje volt, de egy új, igazságosabb korszak van kialakulóban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy moszkvai fórumon.
Szerző(k): Domokos LászlóSzergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint mostanra ambícióik túlmutatnak a kelet-ukrajnai Donbaszon. Bár korábban kevesebbel is beérték volna, de most már több terület - a déli Herszon és Zaporizzsja megyék - elfoglalásában is érdekeltek. Lavrov szerint nem ők az agresszorok, hanem mindenki, aki támogatja Ukrajnát.
Szerző(k): Sasvári Marcell