Nem kis meglepetést okozott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor év végi nemzetközi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormányzat szigorítja a harmadik országból érkező vendégmunkások alkalmazását. Ugyanakkor a kormányfő azt is elismerte, hogy a magyar gazdaságnak szüksége lenne plusz munkaerőre. De akkor megéri kizárni az ázsiaiakat? A válasz: amennyiben gyors ütemben emelkednek a hazai bérek.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaMagyarországot Lengyelország váltja a soros elnökségben január 1-től. „Bebizonyíthatjuk, hogy mi vagyunk az Európai Unió egyik vezető állama” - mondta az egyik kormánypárti lengyel EP-képviselő. Bóka János magyar miniszter szerint aktív és stratégiai elnökség volt, mi már naggyá tettük Európát.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz év utolsó gazdasági összefoglalójából kiderül, az előttünk álló 2025-ös év vagy fantasztikus lesz, vagy minden marad olyan, mint jelenleg. Olyan év áll mögöttünk, amit nem tudtak megjósolni tavaly ilyenkor, viszont az elmúlt héten elindultak olyan gazdasági folyamatok, melyekre érdemes odafigyelni.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaBár a leggazdagabb magyarjaink olyan sebességgel gazdagodnak, hogy még nem mindannyian érzik a forint gyengülését, azonban az Orbán Viktor szerint természetellenesen mozgó árfolyam kikezdte még Mészáros Lőrinc vagyonát is.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaSikerek, kudarcok és diplomáciai botrányok színesítették Magyarország féléves uniós elnökségét. A magyar kormány hozta az elvárhatót, majdnem dicséretet is kapott. Csakhogy aztán Vlagyimir Putyin és a békemisszió közbeszólt.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsKarácsonykor vesztette életet Szuzuki Oszamu, aki közel ötven éven át vezette a japán autógyártót. Az ő nevéhez kötődik az indiai és a magyarországi gyártás beindítása.
Szerző(k): Gulyás ÁbelAz Igazságügyi Minisztériumnak is fel kell készülnie a hadiállapotra.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTiborcz István nyíltan beszélt családi hátteréről, üzleti pályafutásáról és az apósa, Orbán Viktor hatásáról. A Forbes januári lapszámában megjelent portrécikkből kiderült, hogyan építette fel cégcsoportját, miközben elmondása szerint nemcsak a nyilvánosságban kerüli a politikai összefonódásokat, hanem még a családi ebédeken is. Kiderült az is, hogy mi az új hobbija a miniszterelnök vejének.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs