Indul az első olimpiai per Moszkvában
Lezárult a nyomozás a 2014-es téli olimpia körüli első panama-ügyben, amely hamarosan a moszkvai bíróság elé kerül.
Indul az első olimpiai per Moszkvában
Lezárult a nyomozás a 2014-es téli olimpia körüli első panama-ügyben, amely hamarosan a moszkvai bíróság elé kerül.
Kalapács alá viszik Londont
A világ vezető aukciósháza, a londoni Christie\'s se hagyja ki az alkalmat, ha már egyszer székhelyén rendezik az olimpiai játékokat.
Aukciós csemege lehet az olimpiai relikviákból
Kétszeresen is jól járhat, aki jegyet szerzett valamelyik kiemelt olimpiai eseményre vagy megkaparintott valamilyen relikviát, feltéve, hogy kivárja a megfelelő értékesítési alkalmat.
Nagy bukó is lehet az olimpia
A londoni olimpia első hetének adatai alapján úgy tűnik, nem igazolódtak a rendezők reményei, hogy már a játékok alatt elkezd megtérülni a mintegy 17 milliárd dolláros olimpia költsége - közölte Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Milliomos olimpikonok a szegény ördögök között
Az olimpián részt vevő tízezer versenyző közül csak néhány tucatnyian vannak, akiknek anyagilag is nagyon bejött, hogy az élsportolók fárasztó életét választották.