Az Európai Központi Bank (ECB) ismét beszállt az olasz kötvények vásárlásába - közölték kereskedők.
Szerző(k): MTI-EcoMagának tartotta meg a gazdasági és pénzügyminiszteri posztot az új olasz miniszterelnök, Mario Monti, és kormánya tisztán szakértőkből áll majd.
Szerző(k): Szabó MártaA kijelölt olasz kormányfő, Mario Monti elnyerte a két legnagyobb olasz párt - az eddig kormányon lévő, jobbközép Szabadság Népe (PdL), valamint az ellenzéki, balközép Demokrata Párt (PD) - támogatását.
Szerző(k): MTIA tízéves olasz államkötvény hozama ismét 7 százalék fölé emelkedett kedden.
Szerző(k): NAPIAz olasz hozamgörbe, az euróövezeti recesszió közelsége, valamint személyesen Angela Merkel is elősegítette, hogy eséssel induljon a hét a tőzsdéken.
Szerző(k): NAPIMagas presztízsű, elszánt és nem utolsósorban kellő támogatással bíró miniszterelnök a hétfői piacnyitásra − ez volt a célja az olasz köztársasági elnöki hivatalban zajló egész napos tárgyalássorozatnak, amelynek végén Giorgio Napolitano államfő kormányalakítással bízta meg Mario Monti volt uniós biztost.
Szerző(k): Szabó MártaOlaszországnak a kormány élén bekövetkezett váltás ellenére is minden bizonnyal külső pénzügyi segítségre lesz szüksége, mégpedig nagyobbra, mint amennyit a bajba került eurótagállamok kisegítésére szolgáló Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) jelenlegi formájában nyújtani tudna - erre az egyöntetű következtetésre jutottak hétvégi helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTI-EcoVasárnap este kormányalakítási megbízást kaphat Olaszországban Mario Monti, miután Silvio Berlusconi szombat esti lemondását követően Giorgio Napolitano államfő a nap folyamán már a közgazdász vezette kormány megalakításáról konzultál a parlamenti pártok delegációival.
Szerző(k): MTI