Sikerült: a rövidtávú infláció már most is csak 3 százalék
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 75 bázisponttal 11,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az ütem hasonló lehet a következő hónapokban is, februárban már 10 százalék alatti lehet a szint.

Sorra dőltek a csúcsok az európai tőzsdéken
Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az összeurópai index egy havi, az euróövezeti index két és fél havi csúcsra emelkedett.
Nyári mélyponton az olajár, kezd hatni az elektromos autózás
Csütörtökön napközben nagyot esett az amúgy is hetek óta lefelé tartó olajár, így a legalacsonyabb szintjét érte el azóta, hogy az OEPC nyáron visszafogta a kitermelést.
Erős napot zártak az európai tőzsdék
A piacok fontos makrogazdasági adatokra készülnek a héten, többek között a frissített euróövezeti GDP-adatokra, valamint az amerikai és brit inflációs adatokra. Pozitív kezdés után indexemelkedéssel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Csökkenéssel kezdtek az európai tőzsdék
Veszteségesen indult a pénteki a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi pozitív zárást követően.