Először fordul elő a nyugdíjbiztosítás feltalálása óta Nagy-Britanniában, hogy a nyugdíjasok jövedelem magasabb, mint az aktívaké. Bő másfél évtizeddel ezelőtt még rossz volt nyugdíjasnak lenni a szigetországban.
Szerző(k): Komócsin SándorÖmlött az Erzsébet-utalvány decemberben és a beváltás is megugrott: nem csak kormány \"karácsonyi ajándékozása\", hanem a céges igénylések is megdobták a piacot. Maradt ráadásul jócskán beváltani való 2017-re is. Ám hamarosan fordulat érkezhet - kalkulál a Blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfa fizetésére kötelezettek mellett február 27-ig a kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozóknak is bevallást kell benyújtaniuk, mégpedig az ügyfélkapun keresztül, elektronikusan. Az előírás vonatkozik a „nyugdíjas” egyéni vállalkozókra is.
Szerző(k): K. Kiss GergelySokan vannak, akiknek újra el kell küldeni az Erzsébet-utalványokat, mert elsőre nem tudta őket kézbesíteni a posta. Több mint 2500-an pedig azért kapják meg januárban a kormány év végén bejelentett egyszeri juttatását, mert csak decemberben kerültek bele a nyilvántartásba.
Szerző(k): Szabó DánielMár most idegesen várják a szakértők Lengyelországban az októbert, amikor hatályba lép az új nyugdíjtörvény. Ekkor élhetnek először az jogosultak a leszállított korhatár kínálta nyugdíjba vonulás lehetőségével.
Szerző(k): Barabás JúliaA Korkedvezményes Nyugdíjasok Országos Érdekvédelmi Egyesülete (KNOÉ) igazságtalannak tartja, hogy a nyugdíjasoknak járó 10 ezer forint összegű Erzsébet utalványt a kormányzat megküldte a külföldön élő nyugdíjasoknak is, mely több tíz millió forint kiadást jelentett az adófizetők pénzéből - tette közzé az adózóna.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMi értelme volt 325 millió forintnyi Erzsébet-utalvány külföldre postázásának? – firtatta Mesterházy Attila, országgyűlési képviselő. A Miniszterelnöki Kabinetiroda válaszában azt írta, hogy a külföldön élő nyugdíjasok reklamáltak az utalványokért.
Szerző(k): Papp ZsoltA nyugdíjak tekintetében a problémát a nem folyamatos munkavégzés és a feketén foglalkoztatás jelenti Magyarországon - mondta Németh György szociológus-közgazdász a köztévében.
Szerző(k): MTI