Egymillió száztízezer forintért juthat hozzá a kormány mint az októberi népszavazási kezdeményezés szervezője, valamint az öt, az Országgyűlésben képviselőcsoporttal rendelkező párt a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevéhez és lakcíméhez. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) pénteken internetes oldalán tett közzé tájékoztatót a közvetlen politikai kampány szabályairól.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Választási Iroda (NVI) befejezte a földügyi népszavazás kiírása érdekében leadott aláírások első ellenőrzését, mintegy 20 ezer érvényes aláírás hiányzik a 200 ezerhez.
Szerző(k): MTINem lehet népszavazást kiírni az állami földek privatizációjáról, mert nem lesz meg a szükséges 200 ezer hiteles aláírás az MSZP kezdeményezéséhez - mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökhelyettese az ATV-ben szerda este.
Szerző(k): MTIEgyedül az Alkotmánybíróság (Ab) nyilváníthatja okafogyottnak a szocialisták vasárnapi boltzár elleni aláírásgyűjtését – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Ugyanis, bár a törvényt visszavonta az Országgyűlés, az MSZP folytatja az aláírásgyűjtést a vasárnapi boltzárról szóló népszavazásért.
Szerző(k): InforádióA Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a meghozott döntéseit nem jogosult visszavonni vagy módosítani, a határozat megváltoztatására kizárólag a Kúriának van hatásköre - áll abban a levélben, amelyben Patyi András, az NVB elnöke válaszolt Nyakó Istvánnak, az MSZP politikusának a vasárnapi zárva tartás népszavazásával kapcsolatos levelére.
Szerző(k): MTIKubatov Gábor szerint nincs köze a választási irodában megjelelő, Fradi Securityhez köthető kopaszokhoz, és a botránykeltés a baloldal érdeke.
Szerző(k): Inforádió, EconomxA Kúria szerint nem állja meg a helyét a Nemzeti Választási Bizottság korábbi döntése, amelyben kimondta: február 23-án senki nem akadályozta Nyakó István, szocialista politikust abban, hogy népszavazási kérdést nyújtson be a vasárnapi boltzár ügyében.
Szerző(k): InforádióMeglepő dolog történhet a vasárnapi boltbezárós népszavazás ügyében hétfő délután - írja az Index.
Szerző(k): Economx