Az adóhatóság figyelmét sem kerülték el az egyre szaporodó garázsvásárok és facebookos piacterek. A NAV szerint nem a használt gyerekruhákat eladó kismamák vannak a célkeresztben - írja a Népszabadság.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói több mint nyolcvan olyan cégláncolat ügyében vizsgálódnak, amelyeknek egyes társaságait cégtemetőkben próbálták meg eltüntetni a korábbi tulajdonosok - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): MTI-EcoA személyi jövedelemadót (szja) fizető mintegy négy és félmillió állampolgárnak nagyjából csak a fele ajánlja fel adójának egy százalékát, pedig ez a pénz leggyakrabban a rászorulók támogatását, a gyermekek fejlődését, gyógyítását és állatmenhelyek működését szolgálja - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleménye.
Szerző(k): MTIAz életpályamodell bevezetésével júliustól emelkedik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dolgozóinak bére - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden az M1-en.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTIÚj jövedéki törvényt dolgoz ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely segíteni fogja a pálinkakészítőket. A tervezet jelenleg közigazgatási egyeztetés alatt áll, várhatóan még az idén elfogadják – mondta Tállai András, az NGM parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára a gyulai pálinkafesztivál keretében megrendezett jövedéki konferencián.
Szerző(k): MTIA Nemzeti Adó- és Vámhivatal a hibásan érkezett bevallások nagy részét már javította, bizonyos hibákhoz azonban az ügyfelek közreműködése szükséges.
Szerző(k): EconomxEgy tanulmány szerint az Airbnb-szállásadók 70-80 százaléka nem fizet adót. A kormány ezért újraszabályozhatja a piacot, az adóhivatal pedig már korábban komoly ellenőrzést indított. Az elmulasztott számlaadás miatt akár egymillió forintos bírságot is kiszabhat a NAV - értesült a Híradó.hu.
Szerző(k): Economx