Kijev araszol: Ukrajna NATO-csatlakozását 31-ből már 20 tagállam támogatja
Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője közölte, hogy már húsz NATO-tagállam támogatta Ukrajna csatlakozását a katonai szövetséghez.
Kijev araszol: Ukrajna NATO-csatlakozását 31-ből már 20 tagállam támogatja
Ihor Zsovkva, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője közölte, hogy már húsz NATO-tagállam támogatta Ukrajna csatlakozását a katonai szövetséghez.
Megindulhatott a hetek óta lebegtetett nagy ukrán offenzíva
Úgy tűnik, hogy az ukránok megindították nagy offenzívájukat az orosz hadsereg ellen, legalábbis több forrás erről számolt be csütörtökön.
A NATO területe érinthetetlen - légi hadgyakorlattal üzennek Putyinnak
A védekezés áll a középpontban a NATO történetének legnagyobb szabású műveletén – ismertették a szombaton kezdődő európai műveletről tartott berlini tájékoztatón. A németországi központú gyakorlaton 25 tagország vesz részt együttvéve 250 repülőgéppel és tízezer katonával.
Beadja a derekát Törökország - folytatódnak a tárgyalások a svéd NATO-csatlakozásról
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár vasárnap Isztambulban közölte, hogy Törökország, Svédország és Finnország június közepén folytatja a tárgyalásokat Svédország NATO-csatlakozásáról, amelynek szerinte már rég eljött az ideje.
Uniós miniszterelnök: Oroszország azt teszteli, hogy elfogadható-e a gyarmatosítás a 21. században
Erről Észtország miniszterelnöke beszélt. Moszkva szerinte úgy viselkedik, mint az utolsó gyarmati birodalom.