Szijjártó Péter szerint hazugságokat terjesztenek Magyarországról
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brit kollégájával tárgyalt telefonon többi között az ukrajnai háborúról, illetve a finn és svéd NATO-csatlakozásról pénteken.
Szijjártó Péter szerint hazugságokat terjesztenek Magyarországról
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brit kollégájával tárgyalt telefonon többi között az ukrajnai háborúról, illetve a finn és svéd NATO-csatlakozásról pénteken.
Nekiment a főnöknek a Bank of England döntéshozója, tartós sebeket ejthet a monetáris túlszigorítás
A pénzügypolitika „túlszigorításának” kockázatára hívta fel a figyelmet szerdai előadásában a Bank of England monetáris tanácsának egyik tagja, alig burkoltan szembefordulva a brit jegybank kormányzójának álláspontjával.
35 csúszda, 25 medence, 30 szauna: ilyen luxusfürdőt még nem látott a világ
Már épül Európa új luxus fürdőparadicsoma, amely a tervek szerint a megnyitástól számított öt éven belül Európa egyes számú vízi élményparkja, egyben látványossága lesz. És ha minden igaz, nekünk magyaroknak, akik a hazai fürdők árain szocializálódtunk, az új brit vízipark nem is lesz olyan drága.
Nagyot csökken a zöldségár: a hazai paprika és paradicsom kiszorítja a drága marokkóit
Átmeneti zöldséghiányhoz vezetett Európában az energiaválság és a szélsőséges időjárás, emiatt a zöldségfélék ára az egekbe emelkedett az Európai Unió országaiban. Az Egyesült Királyságban tapasztalt üres zöldségesstandokhoz és az üzletekben bevezetett korlátozásokhoz vezető áruhiány ugyanakkor példátlan. Magyarországon a zöldségek ára jelentősen csökken a következő hetekben, mivel a hónap végére a friss hazai termés kiszorítja a drágább importot.
Kiszámolták, mennyivel drágább szinglinek lenni
Kiszámolták, hogy mekkora a költsége az egyedüllétnek, szemben a páros, családi együttéléssel. Hatalmas különbséget lehet felfedezni az egyedülállók kiadásaiban: megélhetésük jóval költségesebb, mint azoké, akik lakótárssal vagy lakótársakkal osztják meg költségeiket.