Kiderült: félmilliárddal támogatta a CÖF-öt az állami nagyvállalat
Az Átlátszó megkeresésére az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) azt közölte, hogy 2016-ban bő félmilliárd forinttal támogatta a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt.

A MET és Mészáros Lőrinc cége is pályázik a Mátrai Erőműre
Német tulajdonosai eladnák hazánk második legnagyobb áramtermelőjét, a Mátrai Erőművet, több befektető is érdeklődik, köztük egy új szereplő is.
Közel 50 milliárdos nyereség az MVM-nél
Eredményes évet zárt az MVM Csoport tavaly, 1034,15 milliárd forintos árbevételt ért el, és több mint 130 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe különböző adónemekben, illetve díjakban - közölte az MVM szerdán az MTI-vel.
Teljes volt a titkolózás Paks 2 engedélyezése körül?
Az Országos Atomenergia Hivatal kiadta az MVM Paks II Atomerőmű Fejlesztő Zrt. részére a telephely-engedélyt. Az Energiaklub megítélése szerint az engedélyezési eljárás végig egy fekete doboz volt: a hatósági döntéshozatali folyamat nem volt átlátható, és nem készültek független ellenőrző vizsgálatok.
Elmarad a tüntetés pénteken, béremelés jön
Létrejött az MVM Csoportnál a 2017-2019-es bérmegállapodás, amelyben erre az évre 10, 2018-ra 9, 2019-re pedig 8 százalékos emelés szerepel - tájékoztatta az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetsége (TSZSZ) az MTI-t.