Hatalmas elbocsátást tervez a GE
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező multinacionális, technológiai és szolgáltatás profilú vállalat azt tervezi, hogy a következő két év során 6500 munkahelyet szüntet meg Európában.
Hatalmas elbocsátást tervez a GE
A magyarországi érdekeltséggel is rendelkező multinacionális, technológiai és szolgáltatás profilú vállalat azt tervezi, hogy a következő két év során 6500 munkahelyet szüntet meg Európában.
Megdőlhet a világrekord - gigantikus összeg a tét
Elképesztően nagy értékű tőzsdei cég jelenhet meg a világpiacon, ha Szaúd-Arábia úgy dönt, hogy tőzsdére viszi az állami olajvállalat, a Saudi Aramco egy részét, márpedig az ország irányítói hamarosan így dönthetnek. Szakértők szerint ez arra utal, hogy tartósan alacsony olajárra számítanak.
Ezeknek a multiknak ad 19 milliárd forintot a kormány
Négy külföldi és három magyar vállalat nagyberuházását támogatja a kormány összesen több mint 19 milliárd forinttal - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1-en és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Jó adatokat közölt a General Electric
Éves szinten csökkenő, de a szakértők által vártnál jobb harmadik negyedévi eredményeket közölt az amerikai General Electric (GE) pénteken.
Emeli a tétet a sörmulti
Az Anheuser-Busch InBev (AB InBev), a világ legnagyobb söripari konszernje értesülések szerint ráígér korábbi ajánlatára, hogy rátegye a kezét legnagyobb versenytársára, a második helyen álló SABMiller (SABM) konszernre, a Dreher Sörgyárak anyavállalatára, miután korábbi ajánlatait visszautasították.