BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
header

MSzP

04.
10.
23:59

Összeegyeztethető az eva és a 18 százalékos szja

Szerdán aláírta a második fordulós együttműködési megállapodást az MSZP és az SZDSZ. Szocialista jelölt 7, szabad demokrata 70 választókörzetben lép vissza a másik javára. A felek hangsúlyozták, hogy a választási együttműködés nem feltétlenül eredményez koalíciós megállapodást. Mindenesetre a két párt legfontosabb adóelképzelései, az egységes vállalkozói adó (eva) és a kétkulcsos, 18/36 százalékos szja-tábla saját szakértőik szerint összeegyeztethetők. Részletek a csütörtöki NAPI Gazdaságban.

Szerző(k):
Economx
04.
10.
23:59

A szocialisták egyelőre nem nyúlnának a lakáshitelekhez

Az MSZP biztosítaná a jelzálog-hitelezés folytonosságát, illetve ebben az évben már nem nyúl ehhez a konstrukcióhoz – válaszolta a NAPI Gazdaság kérdésére az MSZP szociálpolitikai kabinetjének vezetője, Csabai Lászlóné. Később azonban, mint mondta, változtatásokat hajtanak végre. Jelzés értékű, hogy az FHB és az OTP-csoport nem számol a hitelezési feltételek megváltozásával, illetve az OTP Bank cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint felfüggesztette volna a jelzálog-hitelezést. Részletek a csütörtöki NAPI Gazdaságban.

Szerző(k):
Economx
04.
08.
23:59

A piacra bíznák a forint árfolyamát a szocialisták

A forint árfolyama végül erősödéssel, az állampapír-piaci hozamok emelkedéssel, a részvényárak pedig száguldással reagáltak a választási eredményekre. A mostani kormányétól eltérő monetáris politikai felfogás a piac szerint nem okozna feszültséget egy MSZP vezette kabinet és a jegybank között. Az MNB tegnap nem változtatott az alapkamaton. (Cikkeink a 3., a 11. és a 13. oldalon.)

Szerző(k):
Máté Dániel
Kolozsi Pál ,
03.
24.
23:59

A pártok többsége adóreformot ígér

A NAPI Gazdaság összeállítása szerint az országos listát állító pártok közül egyedül a Fidesz nem nyúlna az adórendszer alapjaihoz, a többi megmérettetésre váró politikai erő mindegyike jelentős módosításokat ígér. A választási programok többsége eltörölné az egészségügyi hozzájárulást és az Európai Unió jogrendjéhez való közelítés érdekében csökkentené az általános forgalmi adó (áfa) kulcsait, azaz ezen változásokra a választási eredménytől függetlenül számítani lehet.

Szerző(k):
Tóth Levente