Elsősorban ár alapján választanak elektronikai eszközt a magyarok, a termék márkája közepesen meghatározó szempont, míg dizájnja szinte alig. A porszívóért megőrülnek a vásárlók, de komoly a tolongás a mikrohullámú sütőért és a kávéfőzőért is. Az 50 ezer forint alatti termékeknél nem tökölnek sokat, hogy vegyék vagy sem.
Szerző(k): Molnár CsabaKomoly kihívásokkal néz szembe a háztartásigép-piac, az alapanyag- és alkatrészhiánynak köszönhetően ugyanis a készülékkészletek is jelentősen megcsappantak.
Szerző(k): Tér DiánaAz Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) akkreditált vegyipari laboratóriuma a kereskedelmi forgalomban kapható, fehér ruhákhoz ajánlott mosószerek közül vizsgált tíz folyékonyat és tíz mosóport. A folyékony mosószerek közül az a termék bizonyult a legjobb minőségűnek, amellyel a legkevésbé gazdaságoshoz képest kilencvenhárom forintot spórolhatunk meg minden mosáson.
Szerző(k): Szász PéterA háztartási gépeket rendszeresen tesztelő Tudatos Vásárlók Egyesülete most a mosógépeket állította sorba. A felültöltősöknél 167 ezer forintba kerül az első helyezett, az elöltöltősöknél 400 ezer forintba. Ugyanakkor mindkét ligában az ezüstérmes gépek jóval olcsóbbak.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚgy veszik a műszaki cuccokat a vásárlók, mint az élelmiszert. A műszaki boltok látogatottsága már közelíti a boltzár előtti időszakét. Egy hónappal a műszaki áruházak újranyitását követően a MediaMarkt beszámolója szerint szinte mindent visznek a vevők.
Szerző(k): Molnár CsabaÚj és kötelező szabály lépett életbe márciustól, sok mindennapos háztartási gép új energiafogyasztási címkét kap. A változtatás célja, hogy a vásárlók a jövőben könnyebben ki tudják választani, melyiket érdemes megvenniük. Mit jelentenek a betűk? Miért nem kell megijedni, ha például csak „C” osztályba sorolt mosógépet talál valaki az adott üzletben? Konkrét válaszok a Tudatos Vásárlók Egyesületétől.
Szerző(k): Molnár CsabaMobiltelefonos applikációt készített a Tudatos Vásárlók Egyesülete, hogy segítse a vásárlókat a környezetbarát tisztítószerek kiválasztásában.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Tudatos Vásárlók Egyesülete a szupermarketek és drogériák legnépszerűbb folyékony mosószereit teszteltette laboratóriumban. Néztek hatékonyságot, egészségi és környezeti kockázatokat is. Két terméknek is sikerült 100 százalékot teljesítenie.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Tudatos Vásárlók Egyesülete ezúttal mosóporokat tesztelt. A tesztet 100 százalékos eredménnyel egy mülleres termék nyerte, ami ráadásul jóval olcsóbb, mint a mögötte érkező riválisok.
Szerző(k): Csernátony Csaba