Átadták a Mol-csoport és a JSR közös beruházásaként elkészült tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárat. Az ünnepélyes avatáson Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató mellett Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz elmúlt napokban ismét korrekció bontakozott ki a Budapesti Értéktőzsdén. Az áresés mértéke eddig azonban nem érte el azt a mértéket, ami miatt komolyan kellene aggódniuk a hosszútávú befektetőknek.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,3 százalékkal 41 516 pontra emelkedett kedden, ami új történelmi csúcs.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Alteo Energetikai Nyrt. bejelentette tervezett részvényfelaprózásának menetrendjét. December 6-án már tőzsdén lesznek az új névértékű részvények.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA fogalom jelentős növekedése mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 37 290,65 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 887,98 ponttal, 2,33 százalékkal alacsonyabb.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKét hét múlva kedden kezdődik meg a kereskedés a feldarabolt Mol-részvényekkel a Budapesti Értéktőzsdén. Bár elméletileg a cég értéke ettől nem változik, mégis jót tehet az árfolyamnak az akció. A változás elsősorban a kisbefektetőknek lehet kedvező.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásIgen sok jogszabály változik 2017. szeptember elsejével. Többek közt fizetőssé válik a parkolás a Városligetben, de meglepődik az is, aki 900 wattosnál nagyobb teljesítményű porszívót venne a boltban. Az új tanév az eddiginél magasabb tanári béreket és egészségesebb iskolai büféket hoz. Szombattól még könnyebb lesz kamatmentes hitelhez jutni, indul minden idők legnagyobb turisztikai programja, országossá válik a vastagbél szűrési program, valamint listára kerülnek az áram- és vízszerelők.
Szerző(k): Domokos LászlóKitört a BUX index, eközben a vezető részvények közül egyik sem adta igazán jelét annak, hogy az évek óta tartó emelkedő trend véget ért volna árfolyamukban. A leginkább veszélyeztetett most a Magyar Telekom és a Richter lehet, az OTP-vel viszont sokat lehetett keresni a "lusta" módszerrel is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX emelkedéssel indította a napot hétfőn.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna