Nincs megállapodás minimálbérügyben
Nincs megállapodás minimálbérügyben
Folytatódó tárgyalások a minimálbérről
A kormányzati oldal nem tartotta lehetségesnek a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának (KIÉT) pénteki ülésén, hogy 7 milliárd forint többletkiadást vállaljon a közszféra szakszervezetei által kért jövő évi keresetemeléshez - tudósított az MTI. A szakszervezetek szorgalmazták, hogy azoknál a dolgozóknál is az általános 8,75 százalékos mértéken túl javuljanak a keresetek, akik kimaradnak a minimálbér 40 ezer forintra emeléséből és a kormányzat által javasolt szakmai szorzóemelésekből is. A kormányzati oldal szerint az ehhez szükséges 7 milliárd forint nem áll rendelkezésre a költségvetésben a többi intézkedéshez szükséges 102 milliárd forinton felül. A tárgyalásokat a jövő héten folytatják.
Nincs megegyezés a 2002-es minimálbérről
Nem sikerült nyélbe ütni a minimálbér jövőre 40 ezer, majd 2002-ben 50 ezer forintra való emeléséről szóló megállapodást az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) szerdai ülésén.
A minimálbérről tárgyal ma a Munkaügyi Tanács
A Országos Munkaügyi Tanács mai ülésen (OMT) az érdekeltek csupán ismertetik álláspontjukat a minimálbérről. A kormányzat várhatóan kitart a 2001-es 40 ezer és a 2002-es 50 forintos terve mellett. A munkavállalók valószínűleg elfogadják ezt, sőt 2002-re 55 ezer forintot szeretnének kivívni. A munkaadók továbbra is ragaszkodnak a normatív kompenzációhoz, amely a többletteher nagy részét levenné a vállukról.
MINIMÁLBÉREK KÖZÉP-EURÓPÁBAN*
(euró/hó) Ország Nominális VEP** Szlovákia 179*** n. a. Lengyelország 205 410 Magyarország 232 415 Csehország 235 470 *2005. január **vásárlóerő-paritás szerint ***2005. október Forrás: Eurostat