Októberben a mezőgazdasági termelői árak 15,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. A két fő termékcsoport változásának iránya ellentétes: a növényi termékek ára 23,9 százalékkal mérséklődött, az élő állatok és állati termékeké 1,8 százalékkal emelkedett. A január–októberi időszakot nézve a burgonya 77,2 százalékkal drágult az egy évvel korábbi állapotokhoz képest.
Szerző(k): EconomxA növénytermesztés kibocsátási volumene 2013-ban 22 százalékkal haladta meg a múlt évit, az állattenyésztésé viszont 3 százalékkal elmaradt attól - jelentette a mezőgazdasági számlarendszer előzetes adatai alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): MTIRomániában az új földforgalmi törvény elfogadása előtt szigorították a földvásárlás feltételeit a hazai termelők védelmében. Az erdélyi termőföldek iránt várhatóan nem lesz komoly külföldi érdeklődés.
Szerző(k): Barabás T. JánosMégis megszülethet a világ 160 országának megállapodása a nemzetközi kereskedelem bizonyos akadályainak eltörléséről, ami dollár százmilliárdokban mérhető hasznot ígér a résztvevőknek, köztük Magyarországnak.
Szerző(k): EconomxA bíróság bejegyezte Guba Sándor többségi tulajdonszerzését a KITE Zrt.-ben, információink szerint befolyása már megközelíti a 90 százalékot az agrárvállalatban.
Szerző(k): EconomxAz agrártárca és háttérintézményei 140 millió forint EU-s társfinanszírozású forrásból, 300 munkatárs részvételével készítette el a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló 13 stratégiai dokumentumot és 17 hatásvizsgálatot - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Szerző(k): MTI-EcoHalál közeli élménynek jellemezte egy résztvevő a Kereskedelmi Világszervezet hét végi tárgyalását, amelyen a kétségbeesett erőfeszítés ellenére sem tudtak megállapodásra jutni a magyar szempontból is fontos kereskedelmi könnyítésekről.
Szerző(k): EconomxMár a hét végén bejelenthetik, hogy sikerült áttörést elérni a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) bali tárgyalásain, ami egyebek mellett megkönnyíti a mezőgazdasági termékek nemzetközi értékesítését. Ez jó hír a tradicionálisan erős agrárgazdasággal rendelkező országoknak.
Szerző(k): Economx