Csattanós választ adott az MCC Magyar Péternek
Az MCC alapítványként működik tovább a kekvák megszűnése esetén, így reagáltak a kormányfő bejelentésére, amely szerint augusztus 31-ig megszüntetnék őket.
Éleződik az új kormány és az MCC konfliktusa: visszaszerezhető az alapítványi vagyon?
A MCC és a KEKVA-rendszer körüli vita új szakaszba lépett: több ezer milliárd forintnyi alapítványi vagyon sorsa került politikai és jogi frontvonalba. A kérdés már nem az, hogyan jött létre a rendszer, hanem az, hogy egyáltalán visszafordítható-e – és milyen áron.
Több százmilliárdos vagyonon ülnek a Fidesz-közeli alapítványok
A Fidesz-közeli alapítványokban legalább 617 milliárd forintnyi vagyontömeg halmozódott fel, amelyből az ellenzékbe szorult párt hátországa finanszírozható a jövőben.
Milliárdok ömlenek alapítványokra a Mol osztalékából, kérdés, hogy az MCC is megkapja-e
Kemény jogi csatározásokhoz vezethet, ha nem kapja meg az idei évre járó osztalékot az MCC, pedig Magyar Péter ezt várja el a Mol-tól. Több, mint 24 milliárd forintról van szó.
Kész tervei vannak a Tiszának, nagy változásokat ígérnek a Molnál
Kormányra kerülése esetén a Tisza belenyúlna a Mol részvénykönyvébe, a jelek szerint a Fidesz-közeli alapítványok szúrják a szemüket.
Már az MCC Oroszország-szakértője szerint is beavatkoznak az oroszok a magyar választásokba
„Példa nélküli az Európai Unióban” – így fogalmazott Alkonyi Zalán, a kormányközeli Mathias Corvinus Collegium Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának Oroszország-kutatója arról, hogy beavatkoznak-e az oroszok a választásokba. Sem a megfélemlítés, sem a hadseregek nem elegendőek egy olyan társadalom megtöréséhez - tette hozzá.