Rengeteg benzinkutat vett a Mol
Immáron három tenger mossa azoknak az országoknak a partjait, amelyekben a magyar olajipari vállalat, a Mol benzinkutakkal rendelkezik - jelentette be büszkén a vállalat.
Rengeteg benzinkutat vett a Mol
Immáron három tenger mossa azoknak az országoknak a partjait, amelyekben a magyar olajipari vállalat, a Mol benzinkutakkal rendelkezik - jelentette be büszkén a vállalat.
Nagyon megerősödhet az Auchan
A kisebb hal megeszi a nagyobbat felkiáltással az Auchan ajánlatot tehet versenytársára a Carrefourra. Az utóbbi jóval nagyobb piaci részesedéssel bír a két vállalat hazai piacán Franciaországban, ám szakértők szerint az előbbi belső átalakítását csak az utóbbi segítségével lehet végrehajtani.
Kaczynski: német dominanciát akar az EU-ban az új berlini kormány
Az új német kormánykoalíció az európai föderáció jelszavával lényegében központosított európai államot akar létrehozni - jelentette ki Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a lengyel kormánypárt elnöke a Sieci konzervatív hetilapban hétfőn megjelent interjúban.
Soros György Lengyelországban terjeszkedik
Egy Soros György támogatásával működő befektetési alap bevásárolta magát az egyik nagy lengyel lapkiadóba az ellenzékinek tartott helyi tulajdonos mellé, anyagilag megerősítve két ismert lengyel sajtóorgánumot.
Lengyelországban terjeszkedhet a Mol
A Mol megveszi a Lotos lengyel olajvállalat benzinkútjait – értesült a Radio Zet lengyel kereskedelmi csatorna, melynek hivatalosan meg nem erősített információja szerint a döntést a jövő héten fogják bejelenteni.