A használt lakások piacán stagnáló értékesítési idők, javuló vevői alkupozíciók és némileg csökkenő árak jellemzőek. Az állami keresletélénkítés egyelőre nem hat. Az év első három hónapja a 2011-es év 19.500-as forgalmát idézi, a piacon továbbra is demográfiai változások generálják a tranzakciók nagy részét- derül ki az Otthon Centrum legfrissebb Lakáspiaci Monitorjából.
Szerző(k): NAPIA Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) azt javasolja a kormányzatnak, hogy az az Európai Befektetési Banktól (EIB) vegyen fel hitelt a lakásépítés ösztönzésére.
Szerző(k): MTIDél-Dunántúlon 2012-ben összesen 743 lakás épült, az egy évvel korábbinál 7,2 százalékkal kevesebb, szemben a 17 százalékos országos átlagos visszaeséssel - derül ki a KSH pénteken közzétett, \"Dél-dunántúli statisztikai tükör\" című elemzéséből. A dél-dunántúli települések 83 százalékában, a falvak 86, a városok 34 százalékában nem adtak át egyetlen új lakást sem.
Szerző(k): NAPIA jövedelmi helyzetük alapján a szegények sokkal gyakrabban élnek rosszabb lakásban, de nem sokkal gyakrabban rosszabb környéken, mint a nem szegények. A szegények annál rosszabb lakásokban laknak, minél kevesebb a pénzük és minél több a gyerekük - derül ki a KSH frissen publikált Szegénység, lakáskörülmények, lakókörnyezet 2012 című felméréséből. A kisvárosokban több mint két és félszer nagyobb eséllyel laknak a nem szegények is komfortosnál rosszabb lakásban.
Szerző(k): NAPITavaly 71 200 használt lakást adtak el Magyarországon, 12 700-zal kevesebbet mint 2011-ben, és a lakások ára is csökkent: a használt lakások piacán 3,6 százalékkal volt alacsonyabb az év egészére számított árszint a megelőző évihez képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján olvasható előzetes adatokból.
Szerző(k): MTI-EcoSzigorodnak a hazai épületek energiahatékonysági követelményei, ugyanakkor a beruházások kezdeti többletköltségeinek kompenzálására pénzügyi konstrukciókat vagy programokat dolgoznak ki a szaktárcák.
Szerző(k): Major AndrásNéhány napja a külföldiek ingatlanszerzését engedélyező hatóságok adatszolgáltatásából arra derült fény, hogy 2010-ben 998, 2011-ben pedig 1069 ingatlan tulajdonjogát szerezte meg 1019, illetve 1120 külföldi állampolgár. Arról azonban nincs statisztika, hogy mennyi adta el, pedig ez adna teljes képet - hívja fel a figyelmet a Duna House elemzésében Rutai Gábor elemzési vezető.
Szerző(k): NAPINagy lenne az igény a szocpol bővítésére - derül ki a Lakásfókusz Elemzési Központ friss online felméréséből. A megkérdezettek több mint négyötöde számottevő élénkülést vár a lakásvásárlási támogatás használt ingatlanokra való kiterjesztésétől. A felfokozott lakossági és szakértői várakozások ellenére azonban továbbra sincs hír arról, hogy az eredetileg áprilisra várt változtatásokat mikor lépteti életbe a kormány.
Szerző(k): NAPI