Egész Európában drágulnak a lakások
Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben.
Egész Európában drágulnak a lakások
Erős ütemben drágultak a lakások az euróövezetben és az Európai Unió egészében is a tavalyi harmadik negyedévben.
Veszélyben az okos otthonok
Az idén tovább nő a fertőzött gépek segítségével, a felhasználó tudta és engedélye nélkül végzett (cryptojacking) kriptovaluta-bányászattal összefüggő támadások száma, miközben a kiberbűnözők okoseszközöket és otthoni okosmegoldásokat is felhasználnak majd a bányászfarmok építéséhez - derül ki az ESET it-biztonsági vállalat 2019-es kiberbiztonsági előrejelzéséből.
A brutálisan emelkedő lakásárak hizlalták a Duna House-t
Megrohanták a lakás-takarékpénztári szerződést kötők az utolsó negyedévben a Duna House-t. A cégnél a jutalékbevétel főleg azért nőtt, mert Magyarországon gyorsan nőnek az ingatlanárak.
Több ezer adósra várhat kilakoltatás
Tavaszig nyugodtak lehetnek a hátralékos adósok, de több jel is arra mutat, hogy ezt követően keményebb fellépés várható. A kulcs a követeléskezelők kezében van - állapította meg az Azénpénzem.hu.
Ezen dolgoznak most Matolcsyék
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon dolgozik, hogyan lehetne ösztönözni a versenyt a lakásbiztosítások piacán, mivel ezen biztosítások 70 százalékát 5 nagy piaci szereplő adja el, a kis és a közepes biztosítók nem elég erősek, hogy megfelelően ki tudják szolgálni a fogyasztókat - mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője az M1 és a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában pénteken.