Rendkívül színesen alakul Törökország szerepepe a világpolitika közel-keleti, kelet-európai, balkáni és nyugat-európai porondján, lényegében minden partnerével egyszerre működik együtt és konfrontálódik.
Szerző(k): Komócsin SándorA brit miniszterelnök-jelölt, Liz Truss szerint még nem dőlt el, Franciaország és az Egyesült Királyság viszonya barátságos-e. Franciaország korábbi EU-ügyi miniszter szerint a kijelentésnek csak Putyin örülhet.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonNémi idegességgel követik figyelemmel az Egyesült Államokban Hszi Csin-ping kínai államfő látogatását Szaúd-Arábiában, amit olyan csinnadrattával rendeznek meg, amilyet legutoljára Donald Trump, az USA korábbi elnöke tiszteletére rendeztek 2017-ben. Az amerikai kormány állítja, hogy Kína nem veszi át a befolyását a Közel-Keleten, sőt van olyan konfliktus a térségben, amelynek megoldásán együtt ügyködnek.
Szerző(k): Komócsin SándorMegbukott a montenegrói kormány a péntek éjjeli bizalmi szavazáson, a 81 képviselő közül 50 támogatta a Dritan Abazovic vezette kabinet ellen beadott bizalmatlansági indítványt.
Szerző(k): Csernátony CsabaBár a brit konzervatív párt jellemzően inkább igyekszik tartózkodni a megosztóbb kijelentésektől, az elnöki székért versenyben maradó indulók nagy előszeretettel támaszkodnak az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által is használt kultúrharcos retorikára. Egy hónap múlva dől el ki lép majd a botrányairól elhíresült – és miattuk lemondásba kényszerített – brit miniszterelnök, Boris Johnson helyébe. A választás a közeljövőben nagyban meghatározhatja a magyar kormány kapcsolatát a EU-t maga mögött hagyó Egyesült Királysággal.
Szerző(k): Sasvári MarcellHszi Csin-ping kínai elnök felszólította a Kommunista Pártot, hogy a "nemzeti fiatalítás" részeként nyerje meg a hongkongi, makaói és tajvani emberek szívét és elméjét. Miközben egyre élesedik Kína nyugattal szembeni retorikája, a pártos megközelítés arra enged utalni, hogy továbbra is "békés" megoldásokkal igyekszenek befolyást növelni a Kínához visszakerült területeken.
Szerző(k): Sasvári MarcellHiába az aláírt jegyzőkönyv, a török nemzetgyűlés október 1-jéig nem ülésezik, és utána sem biztos, hogy ratifikálják Svédország és Finnország NATO-csatlakozási kérelmét.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonPakisztán és Srí Lanka ugyan messze esik Ukrajnától, a háború hatásai azonban komoly belpolitikai válságot okoztak. A két ország annyira rossz helyzetben van, hogy kénytelenek lesznek privát kézbe adni állami vállalataikat, a lépés pedig azt jelenti, sok dolgozónak ajtót mutatnak.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz Európai Parlament egyik vezető tisztviselője szerint, aki az EU-orosz kapcsolatokkal is foglalkozik, Szerbiának fel kellene függeszteni orosz kapcsolatai ápolását, amíg Vlagyimir Putyin Oroszország államfője.
Szerző(k): Komócsin Sándor