A horvát költségvetés nem tudja fedezni az idei természeti csapások miatt fizetendő kártérítést, amely több mint a százszorosa a tervezettnek - írja az MTI az állami kárfelmérő bizottság közlése alapján.
Szerző(k): Szász PéterA kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára.
Szerző(k): Domokos LászlóKifizette egykor a Ticket Express utalványokat forgalmazó francia Edenredet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A francia étkezésicsekk-forgalmazó kiebrudalása a magyar csekkpiacról eddig 10,1 milliárd forintba került az adófizetőknek, ám újabb kártérítések is jöhetnek még - tudta meg a Zoom.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány idén 42 milliárddal kényszerül kiegészíteni az egészségügy erősen alultervezett költségvetését - számolt be a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóElfogadta szerdán a román kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely szerint a kabinet a korábbinál nagyobb, 5,6 százalékos gazdasági növekedésre számít - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA korábban bejelentett 2,7 milliárd forint helyett mintegy ötmilliárd forintot költhetnek a budai Várból kiköltöztetett Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítására a Millenáris Teátrumban.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány a "trükkösen" összerakott költségvetések által az elmúlt négy évben évi 200 milliárd forintot szabadon elkölthetett politikai célokra. Ennek egy része a költségvetési tartalék, a másik az Országvédelmi alap. A költségvetés elfogadásakor a képviselők arról is szavaztak, hogy ezeket a pénzeket a kormány lényegében bármilyen célra elköltheti. A Policy Agenda az eddigi adatok alapján megvizsgálta, hogy a kormány a választásokig hátralévő időben várhatóan mennyit költ majd ebből a pénzből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyFapados lehet az észak-koreai atomarzenál, de ettől még a hatékonyságában nem kételkednek a szakértők. Nukleáris fegyvereket nem olcsó fejleszteni, az országnak viszont nem igazán van szüksége külső segítségre: szinte minden nyersanyag a rendelkezésükre áll a gyártáshoz. Észak-Korea vagyona viszont fegyvereladásokból, kiber-bűncselekményekből és hamis viagrákból növekedik.
Szerző(k): Szabó Dániel