Az idei költségvetésből három egyházi intézmény közel 6 milliárd, a jövő évi költségvetésből a Semmelweis XXI. Fejlesztési Projekt 5,5 milliárd forinthoz jutott. A kormány határozatai a Magyar Közlönyben jelentek meg.
Szerző(k): Németh GézaA teherautók elektronikus útdíjfizetési rendszerének 2013-as bevezetése óta az e-matrica-bevétellel együtt az év végéig ezermilliárd forint folyik be ebből a forrásból a központi költségvetésbe - mondta a Világgazdaságnak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA győri Xantus János Állatkert átfogó fejlesztésére - költségvetési forrásból - négy évre elosztva, összesen 2 milliárd 40 millió forintot hagyott jóvá a kormány a Modern városok program keretében.
Szerző(k): Németh GézaCsaknem 16 milliárd forintot hagyott jóvá a kormány három oktatási intézmény - a biatorbágyi új iskola, a székesfehérvári középiskolai campus, valamint a Magyar Bencés Kongregáció Szent Mór Perjelség oktatási intézményének - fejlesztésére.
Szerző(k): Németh GézaHa egy cég hamis adatokat közöl az uniós és hazai támogatásból megvalósult beruházásáról, akkor visszajár az előleg és nem kapja meg a hiányzó támogatást sem. Erre példa a Bírósági Határozatok Gyűjteményében megjelent jogeset.
Szerző(k): Németh GézaTízmilliárdos pénzügyi keretek biztosításával döntött a kormány a Magyar Honvédség szárazföldi tűztámogatásának megerősítéséről, valamint a légtérellenőrző és légvédelmi rendszerek fejlesztéséről. Az erről szóló határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaMeghaladja a kilencmilliárd forintot a Budai Vigadó felújításának költsége. A kormány mintegy 600 millió forintos kiegészítő támogatást hagyott jóvá az épület bútorainak és eszközeinek beszerzéséhez.
Szerző(k): Domokos ErikaA gazdasági növekedés ellenére látványosan visszaestek az adóbevételek Szlovákiában, miközben a kiadások csak kissé csökkentek, és korántsem a kormánynak köszönhetően.
Szerző(k): Barabás Júlia