Bár évről évre emelkedik, de még mindig csekély a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint míg 2016-ban mintegy 900 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2017-ben már 1043. Ezzel együtt még mindig csak élettársak alig több mint egy százaléka szerepel a nyilvántartásban - adta hírül a MOKK.
Szerző(k): Domokos LászlóA jegybank kamatmeghatározó ülése és frissített inflációs előrejelzése lehet a piaci figyelem középpontjában a jövő héten, a KSH pedig munkanélküliségi és külkereskedelmi adatokat közöl - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterTöbb mint negyvenszeres a különbség a lakosságszám szerinti lakásépítésben a 2017-ben legtöbb és legkevesebb lakást építő magyar megyék között. Míg Győr-Moson-Sopronban 100 ezer lakosra 594, Nógrádban 14 új lakás épült. A KSH friss kiadványa interaktív térképen ábrázolja a megyei különbségeket.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz előzetes adatok szerint 2018 januárjában közel azonos számú gyermek született, mint egy évvel korábban. A halálozások száma jelentős mértékben, 24 százalékkal visszaesett a kiugróan magas 2017. januári értékhez képest. Ennek következtében 2018 első hónapjában a természetes fogyás feleakkora, 3553 fő volt, 3568-cal kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi AnitaJanuárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 7,8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,5, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 12,5, az üzemanyag-kiskereskedelemben 8,1 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA minimálbérek emelése és a szakemberhiány következtében a várakozásokat meghaladó januári béremelkedésről számolt be a KSH. A keresetek növekedési üteme a második negyedévtől valamelyest lanyhulhat ugyan, de az év egészében alig marad el a tavalyi év dinamikájától - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentését.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanJanuárban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 7,6, a belföldi vendégek által eltöltötteké 14 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. A kereskedelmi szálláshelyek – folyó áron számolt – összes bruttó árbevétele 11 százalékkal emelkedett.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanJanuárban a bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 13,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan