Beültette a ringlispílbe a sztrádaépítőket a közlekedési miniszter
Felülbírálta korábbi álláspontját Csillag István, a közlekedési tárca vezetője, és közbeszerzési pályázatot írattat ki a Nemzeti Autópálya (NA) Rt.-vel azokra az autópálya-szakaszokra is, amelyeknél korábban még megfelelőnek találta a meghívásos tendert. Ez a döntés viszont most a meghívásos pályázaton részt vevő cégeket sújtja, hiszen ajánlatukat forintra pontosan tudhatják az esetleges új jelentkezők, így például a Vegyépszer, amely eddig éppen azt sérelmezte, hogy a versenytársai a korábbi ajánlatát ismerve könnyen aláígérhettek.
