kovács_árpád

11.
17.
14:02
Úgy tűnik, hogy jövőre is küzdelem lesz bejutni az állami egészségügybe

Úgy tűnik, hogy jövőre is küzdelem lesz bejutni az állami egészségügybe

Mint tíz évvel ezelőtt, körülbelül úgy alakul majd a egészségügyre fordított kiadás, az államadósság kamatterhének alakulása tekintetében, mondta Kovács Árpád a Medicina fórumon. Egészségügyi közgazdászok szerint a GDP arányos egészségügyi költés jövőre 3,8 százalék körül alakul, ami az uniós átlag felét éri csak el.

Szerző(k): Koncsek Rita
07.
19.
12:45
Váratlan helyről kapott kritikát a magyar kormány

Váratlan helyről kapott kritikát a magyar kormány

A kata és a rezsicsökkentés átalakítását muszáj volt megtenni, de megfontoltabban kellett volna belevágni ezeknek az átalakításába - véli Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, aki szerint át kellene gondolni a 2023-as büdzsét.

Szerző(k): Domokos László
02.
08.
11:22
Kovács Árpád: két ok miatt is elszállhat a költségvetési hiány

Kovács Árpád: két ok miatt is elszállhat a költségvetési hiány

Két területen szállhat el a GDP 4,9 százalékára tervezett idei költségvetési hiány: az egyik a beruházások köre, a másik az európai uniós projektek megelőlegezése - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Világgazdaságnak.

Szerző(k): Domokos László
07.
28.
09:15
Kovács Árpád: Magyarország képes arra, hogy az államadósságot csökkentse

Kovács Árpád: Magyarország képes arra, hogy az államadósságot csökkentse

Nem jó, de nem is tragikus - lényegében ezt mondta a megugrott államadósságról a Költségvetési Tanács elnöke. Kovács Árpád szerint az inflációt pedig már fékezi is a jegybank - írta meg az MTI.

Szerző(k): Szabó M. István
04.
23.
08:40
Kovács Árpád: a növekedés tíz százalék felett lehet a második negyedévben

Kovács Árpád: a növekedés tíz százalék felett lehet a második negyedévben

A GDP-arányos államadósság a tavaly év végi 80,4 százalékról az idei év végére várhatóan 79,9 százalékra csökkenhet, megfelelve az Alaptörvény előírásainak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Növekedés.hu-nak.

Szerző(k): Domokos László
02.
07.
15:22
Kamatmentes kölcsönnel segíti a kkv-ket a kormány

Kamatmentes kölcsönnel segíti a kkv-ket a kormány

A kis- és középvállalkozásoknak (kkv) kínált, kamatmentes, 10 millió forintos gyorskölcsön a gazdaság újraindítását segítő, több ezermilliárd forintos program része - mondta a Költségvetési Tanács elnöke az M1-en asárnap reggel.

Szerző(k): Szepesi Anita
09.
30.
14:47
Felborította a járvány a büdzsét, de Brüsszel már küldött pénzt

Felborította a járvány a büdzsét, de Brüsszel már küldött pénzt

A költségvetésben idén minőségi költekezésre van szükség, azaz olyan beruházásokat és fejlesztéseket kell támogatni, amelyek a jövőben hasznosulnak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a Világgazdaságnak.

Szerző(k): Domokos László
09.
02.
09:53
Kovács Árpád: kemény stresszteszt alatt áll a magyar gazdaság

Kovács Árpád: kemény stresszteszt alatt áll a magyar gazdaság

Jelenleg a magyar gazdaság kemény "stresszteszt" alatt van, de a várakozásnál jóval gyengébb második negyedévi pozíciók mellett is tartja magát - mondta Kovács Árpád, a KT elnöke a Világgazdaságnak.

Szerző(k): Domokos László
07.
06.
09:55
Vannak kockázatok a magyar büdzsében

Vannak kockázatok a magyar büdzsében

A jövő évi költségvetés megalapozott, de a koronavírus-járvány miatt nagyobb kockázatokat tartalmaz, mint az ezt megelőzőek - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke hétfőn a közrádióban.

Szerző(k): Csernátony Csaba
03.
30.
16:35
Kovács Árpád: nem a költségvetést, hanem a gazdaságot kell menteni!

Kovács Árpád: nem a költségvetést, hanem a gazdaságot kell menteni!

A 2020-as költségvetés áttervezése elkerülhetetlen, erre azonban a különleges jogrend lehetőséget ad anélkül, hogy pótköltségvetést fogadjon el az Országgyűlés - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke az AzÜzlet.hu-nak adott interjúban.

Szerző(k): Domokos László