Mégis lesz Budapesten olimpia?
Úgy látszik, kitart az olimpiarendezés mellett a magyar kormány, a 2026-os téli olimpiai pályázat ötletét a Bors szerint Kósa Lajos, Fidesz frakcióvezető jegyzi. Magyarország Ausztriával közösen pályázna a játékokra.
Mégis lesz Budapesten olimpia?
Úgy látszik, kitart az olimpiarendezés mellett a magyar kormány, a 2026-os téli olimpiai pályázat ötletét a Bors szerint Kósa Lajos, Fidesz frakcióvezető jegyzi. Magyarország Ausztriával közösen pályázna a játékokra.
Egyedülálló lehetőséget kínálna a nyugdíjasoknak a kormány
Közérdekű nyugdíjas szövetkezetek létrehozását javasolja a Kósa Lajos és Harrach Péter által jegyzett, a parlamenthez már benyújtott törvényjavaslat. Az indoklás szerint ilyen módon segítenék vissza az időseket a munkaerőpiacra - idézi az azenpenzem.hu.
Sok médium kerülhet most bajba
Mindössze néhány percnyi tárgyalás után elfogadta az Országgyűlés gazdasági bizottsága a reklámadó tervezetét. A szakmai szervezetek és a hirdetők is tiltakoznak az adóemelés miatt, állítják a kormány nem egyeztetett velük, hiába beszélnek erről a döntéshozók - számolt be a HírTv.
Olyan adóemelés még nem volt, amit Kósa jelentett be
A jelenlegi 5,3 százalékról 7,5 százalékra emelné a Fidesz a reklámadót - jelentette be Kósa Lajos. A Fidesz frakcióvezetője elmondása szerint megállapodtak erről az NGM-mel. Varga Mihály gazdasági miniszter tegnap még arról beszélt, hogy addig nem emelik a reklámadót, amíg meg nem állapodnak az érintettekkel.
Visszavonulót fújhat a kormány - sokan örülnének neki
Ha az Országgyűlés Gazdasági bizottságának keddi ülésén az érintettek részvételével nem születik megegyezés a munkaidőkeretről szóló törvénymódosító javaslatról, a testület visszavonja azt, és arról a versenyszféra és a kormány közötti egyeztető fórum tárgyal tovább - közölte a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatón.