A nemrég kirobbant gyermekgondozási juttatások körüli botrány miatt lemondott a teljes holland kormány.
Szerző(k): Szabó DánielOlaszország a baloldali kormánypártok hatalmi harcának túsza Matteo Salvini, a Liga és a jobbközép koalíció vezetője szerint, aki hétfőn úgy nyilatkozott, kíváncsian várja, hogy Matteo Renzi korábbi miniszterelnöknek sikerül-e egy újabb kormányt megbuktatnia.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKormányválság veszélyével indult az év az olasz politikában, miután a legkisebb kormánypárt, az Élő Olaszország csütörtökig adott ultimátumot Giuseppe Conte miniszterelnöknek (képünkön), az ellenzék pedig egy nap alatt százezer aláírást gyűjtött össze a kormányfő lemondatására.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMagyarország belengette, hogy az Európai Unió koronavírus-járvány miatt létrehozandó mentőcsomagját és a következő hétéves büdzsét is megvétózza, ha jogállamisági feltételhez kötik a pénzosztást. Elsőre még elfogadták, majd hónapokkal később megakasztották az egész folyamatot. Franciaországban Emmanuel Macron elnök kormányát teljesen át kellett alakítani. Az autóipar egyik legnagyobb irányváltásával döntött az egyesülésről a Fiat Chrylser és a Peugeot-Citroen csoport. "Több Balaton, kevesebb Adria, ez legyen most a jelszó" - fogalmazott a miniszterelnök. Közben a Földközi-tenger egy másik régiójában a török és görög haditengerészet sorakozott fel egymással szemben. Nem volt unalmas 2020 júliusa.
Szerző(k): Szabó DánielCsütörtök este már jelezte Lengyelország, hogy kész elfogadni az EU-s jogállamisági mechanizmust, amihez a következő költségvetés és a helyreállítási alap forrásait kötik. Viszont a lengyel kormányszóvivő pénteken már azt közölte, hogy változatlan az álláspontjuk, közösen a magyarokkal készek megvétózni. Varsóban kibontakozóban van egy kormányválság az uniós csatározás miatt, ezért Piotr Müller a kijelentésében hagyott egy kiskaput, hogy mégsem akasztják meg az uniós közös büdzséket. Orbán Viktor miniszterelnök pénteken arról beszélt, hogy a magyar kormány kész egyedül is folytatni a harcot. Közben Európa nagy része eltökélt az 1800 milliárd eurós csomag kapcsán.
Szerző(k): Szabó DánielMegszavazhatják szerdán a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Izraelben a kabinet két fő koalíciós pártja, a jobboldali Likud és a centrista Kék-Fehér között egyre élesebbé váló ellentétek nyomán - jelentette az izraeli média kedden.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚjra feszültség támadt abból, hogy Janez Jansa szlovén miniszterelnök Orbán Viktor magyar kormányfő mellé állt. Bár Ljubljana megszavazza a helyreállítási alapot és a következő hétéves büdzsét, már Jansa koalíciós partnerei is felhördültek a kijelentései miatt, elítélve azokat. A Jansa-kormányt rendszeresen támadta eddig is a helyi ellenzék azzal, hogy Magyarországról finanszírozták a pártját gyanús cégeken keresztül, helyben magyar üzleti körök bevásároltak a médiában, valamint azért, hogy a szlovén lélegeztetőgépes korrupciógyanús üzletet végül Budapest vállalta magára.
Szerző(k): Szabó DánielTájkép vihar után - így jellemzi a lengyel média a szeptember közepén kialakult kormányválság utáni helyzetet, amelyben nagyon sok dolog tisztázatlan. A kormányban kettős hatalom alakult ki, az ellenzék nem tudta kihasználni a kormánypártok civakodását.
Szerző(k): Barabás JúliaA 71 éves Kaczynski, a legnagyobb lenyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság elnöke, aki eddig ebből a pozícióból irányította a háttérből Lengyelországot beléphet a kormányba, hogy szorosabban megmarkolja a rakoncátlan koalíciós partnerek kezét.
Szerző(k): Barabás Júlia