Uniós szintű segítséget kapnak a menekültek
Az Európai Bizottság szerdán közzéteszi azon javaslatcsomagját, amelynek célja az ukrajnai háború elől menekülők foglalkoztatásának, oktatásának és lakhatásának biztosítása - írja a Szabad Európa.
Uniós szintű segítséget kapnak a menekültek
Az Európai Bizottság szerdán közzéteszi azon javaslatcsomagját, amelynek célja az ukrajnai háború elől menekülők foglalkoztatásának, oktatásának és lakhatásának biztosítása - írja a Szabad Európa.
Varga Mihály fontos kijelentést tett a háborúval és a költségvetéssel kapcsolatban
Gazdaságilag sokkal nehezebb időszakra kell felkészülni az ukrajnai háború miatt – erről beszélt az RTL Híradó kérdésére Varga Mihály pénzügyminiszter Szegeden.
Még sokáig veszteséges maradhat az MNB
Az előzetes adatok szerint 2021-ben mintegy 50-60 milliárd forintos vesztesége lehetett az MNB-nek, azonban ez az idén még nem ró terhet a költségvetésre – mondta a Portfolionak adott interjúban Kuti Zsolt, a jegybank monetáris politikáért, pénzügyi piaci és makrofinanszírozási elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója.
Nagyot kaszált az infláción az állam
Az idén januári áfabevételek jóval magasabbak voltak az egy évvel ezelőttinél, aminek legfőbb oka, hogy a törtető infláció miatt jóval magasabbak az árak idén, mint egy évvel korábban.
Biden hatalmas kiköltekezésről döntött, Ukrajnának is jut
Joe Biden amerikai elnök kedden aláírta az 1500 milliárd dolláros (508 455 milliárd forintos) kormányzati költségvetési törvényt, amely többek között 13,6 milliárd dollár védelmi, humanitárius és gazdasági támogatást biztosít Ukrajnának.