Fényűző életet élt a budapesti bűnszervezet az állam pénzén
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek.
Fényűző életet élt a budapesti bűnszervezet az állam pénzén
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek.
Túlélő üzemmódba kapcsolt Budapest, Karácsony Gergely megkapta a felhatalmazást
A fővárosi "túlélőprogram" egyes intézkedéseiről döntöttek a képviselők. Közel 17 milliárd forintos hitelt is felvesz Budapest. A Fidesz szerint unalmas, hogy mindig a kormány és mindig Orbán a hibás.
Kirúgnák a dolgozók 10 százalékát, hogy a többi közszolga bérét megemelhessék
A központi és területi igazgatásban dolgozókkal folytatná a kormány a közszféra béremelését, ezért egyeztettek a kormánytisztviselői béremelés tervezetéről a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórumon.
Karácsony Gergely: Több mint kétszázmilliárd forintot tartott vissza a kormány Budapesttől
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy az utóbbi három évben mekkora összeget vont el a kormányzat Budapesttől.
Határ a csillagos ég: ezúttal hétmilliárd forintos adócsalást lepleztek le
Több mint hétmilliárdos adócsalás fővárosi gyanúsítottjainak letartóztatását rendelték el Pécsen. Fiktív számlákkal csaltak, miközben semmilyen valós szolgáltatást nem nyújtott a cégük.