Új vállalkozásban kezd Ördög Nóra
Helia-D & Nóra néven működik majd Ördög Nóra televíziós műsorvezető és Budaházy Péter közös vállalkozása, amelynek első termékeit 2022 elején dobják a piacra.
Új vállalkozásban kezd Ördög Nóra
Helia-D & Nóra néven működik majd Ördög Nóra televíziós műsorvezető és Budaházy Péter közös vállalkozása, amelynek első termékeit 2022 elején dobják a piacra.
Új forrásokat kínál a kkv szektornak az ITM
A munkavállalói létszám növelése és a kapacitások bővítése céljából vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások 13,7 milliárd forintos keretösszeg erejéig - jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Itt a válság vége, hatalmas növekedés vár Magyarországra
A hazai kis- és középvállalkozások közel olyan nagy ugrást várnak a versenyhelyzetükben, mint a 2008-as gazdasági világválság után, derült ki a K&H bizalmi index második negyedéves felméréséből. A kkv-k majdnem harmada számít javulásra ebben a tekintetben, a fővárosiak és a középvállalkozások a legoptimistábbak.
Dobó Kata filmjének támogatása 1,5 milliárdra nőtt
Szeptemberben 30 millió forint filmterjesztési támogatást kapott a Dobó Kata rendezte El a kezekkel a papámtól! című családi film forgalmazója. A decemberben mozikba kerülő látványos, zenés „magyar Disney-film” gyártási támogatása is jelentős összegű: másfél milliárd forint.
Cégvezetők figyelem! Egyre több a zsarolóvírus
A vállalatok nagy része nem fordít elég figyelmet a kibervédelemre, a társaságok vezetőinek többsége még csak nem is egyeztet a kiberbiztonsági osztállyal, amikor új üzleti tevékenységbe kezd - ismertette az EY a Global Information Security Survey (GISS) kutatás megállapításait az MTI-vel.