Elárulták, mikor nyit a szegedi BYD-gyár, és milyen autók gurulnak ki onnan
Olasz beszállítókkal debütál majd idén ősszel Szegeden a kínai multinacionális cég üzeme, s négy modellel is készülnek a közeljövőben.
Elárulták, mikor nyit a szegedi BYD-gyár, és milyen autók gurulnak ki onnan
Olasz beszállítókkal debütál majd idén ősszel Szegeden a kínai multinacionális cég üzeme, s négy modellel is készülnek a közeljövőben.
Beindultak a kínai tech részvények, állva hagyták Amerikát
A kínai technológiai részvények hatalmas emelkedést mutattak be a DeepSeek bemutatását követően. A befektetők válogatás nélkül hajtják fel a részvények árfolyamát, miközben az eddigi piacvezető amerikai cégek papírjai az utóbbi időben inkább csak stagnálni tudnak.
Pálfordulás: a Ford-vezér már vívmánynak tartja Donald Trump vámjait
A Ford vezérigazgatója, Jim Farley kedden még káoszt jósolt Trump vámkivetéseiből, szerdán már vívmánynak nevezte azokat, miután a törvényhozókkal folytatott megbeszélések után enyhítette álláspontját.
Kínai módszerekkel surran be az Apple a keleti AI-piacra
Tim Cook vezérigazgató célja egyszerű: a kínaiaknak számára helyi fejlesztésű mesterséges intelligenciát készít, hátha így sikerül megfékeznie a kínai eladások drámai csökkenését.
Most mindennél olcsóbbak a kínai elektromos autók
A kínai EV-gyártók új sebességre kapcsolnak, hogy felpörgessék a versenyt Európában, és természetesen hasítsanak hazájukban is.