Nagy dobásra készül a Decathlon, megszólalt a cégvezető
Bár a magyar vásárlók rendkívül árérzékenyek, a sportszereket árusító üzletlánc akár már az idei évben új boltot nyithat Magyarországon.
Nagy dobásra készül a Decathlon, megszólalt a cégvezető
Bár a magyar vásárlók rendkívül árérzékenyek, a sportszereket árusító üzletlánc akár már az idei évben új boltot nyithat Magyarországon.
Keleti nyitás: Kína már a szomszédainkkal barátkozik, sürgetik az „acélszilárd” továbblépést
Kína kész a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére Csehországgal, Ausztriával és Szerbiával – jelentette be a kínai külügyminiszter Münchenben, aki a Budapest-Belgrád vasútvonalat is szóba hozta.
„Félreértés lehet a Magyarország-felár körül” – megszólalt az Alibaba
Az Alibaba szerint „félreértések” állhatnak a magyar vásárlókra kivetett 4,5 százalékos pótdíj mögött, a cég belső vizsgálatot indított és egyeztetést ígér a hatóságokkal – tudta meg az Economx a világ legnagyobb B2B online piacterétől. A platform ugyanakkor nem adott érdemi magyarázatot arra, pontosan milyen magyar szabályozási változás indokolta a külön tétel bevezetését. A GVH már vizsgálódik, a kormány pedig jelezte: nem volt semmilyen megállapodás a „Magyarország-pótdíjról”.
Alibaba-ügy: örökre elvennék a 40 rabló kedvét a fosztogatástól
Miután a Nemzetgazdasági Minisztérium határozott véleményt formált az Alibaba által állítólagosan alkalmazott, 4,5 százalékos Magyarország-pótdíj (Hungary Surcharge) felszámítása miatt, a Gazdasági Versenyhivatal is beleállt az ügybe: az Economx érdeklődésére megerősítették, hogy a hatóság nagyítóval vizsgálja a kínai e-kereskedőt.
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Egy milliárdos vállalkozó vette át az ismert borbrandet, miután az komoly bajba került.