Nem változtat a kanadai jegybank
Aggódik az olajárak csökkenése és annak a gazdaságra gyakorolt deflációs hatása miatt a kanadai jegybank, amely ismét 1 százalékon hagyta irányadó kamatát, miként azt 2010 szeptembere óta mindig.
Nem változtat a kanadai jegybank
Aggódik az olajárak csökkenése és annak a gazdaságra gyakorolt deflációs hatása miatt a kanadai jegybank, amely ismét 1 százalékon hagyta irányadó kamatát, miként azt 2010 szeptembere óta mindig.
Erről szóltak a tárgyaslások Kanadában Szijjártó szerint
A közeljövőben újabb kanadai befektetések várhatók Magyarországon, és számítani lehet a kétoldalú kereskedelem bővülésére is - jelentette ki az MTI-nek telefonon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután csütörtökön Ottawában megbeszélést folytatott John Bairddel, a kanadai diplomácia vezetőjével.
Újra lehet a tengerentúlra repülni Ferihegyről
Felveszi Budapestet járathálózatába a 2015-ös nyári menetrendtől a kanadai Air Transat légitársaság .
Közös NATO-haderőt állít fel 7 európai ország
Az Egyesült Királyság és hat másik ország felállít egy közös expedíciós haderőt, amelynek a létszáma legalább 10 ezer fő lesz. A Financial Times szerint a haderő felállítását jövő héten jelenti be David Cameron brit kormányfő - írja az Index.
Adótrükközik a Burger King
A Burger King Worldwide gyorséttermi hálózat kedden hivatalosan is bejelentette, hogy mintegy 11,4 milliárd dollárért felvásárolja a kanadai Tim Hortons kávéházláncot.