Elképesztő éves csúcson a forint, és ki tudja hol áll meg
Nem is volt olyan régen, amikor még 500 forintos euró-árfolyam sem tűnt teljesen elképzelhetetlennek. December óta viszont újból formában van a forint.
Elképesztő éves csúcson a forint, és ki tudja hol áll meg
Nem is volt olyan régen, amikor még 500 forintos euró-árfolyam sem tűnt teljesen elképzelhetetlennek. December óta viszont újból formában van a forint.
Valami rég nem látott furcsa dolog történik az euróval
Éves csúcsra ugrott az euró árfolyam a dollárral szemben. Fáziskésében van az EKB a Feddel szemben és ez most jót tesz a közös devizának.Na meg persze az is, hogy nem omlott össze az európai gazdaság, egy éve még sokan tartottak ettől.
Nem térdelt le, de megtorpant az osztrák lakáspiac
Az osztrák ingatlanpiac is jelentősen fékezett tavaly az emelkedő kamatok, az infláció és az energiaárak miatt. Nagy visszaeséssel azonban nem számolnak, a kínálat ugyanis szűkös, a kereslet pedig nagy.
Ma sem tudták elengedni a magas kamatot: nincs itt az ideje
Ellenszavazat nélkül döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa március végi ülésén az alapkamat 13 százalékon tartásáról a szerdán közölt rövidített jegyzőkönyv szerint.
Szép kis összeg megspórolható ezzel a módszerrel
A szakértők tapasztalatai szerint sokak előtt még mindig nem ismert a hitelkiváltás lehetősége, pedig napjaink gazdasági helyzetében és az aktuális hitelpiaci környezetben kézzelfogható összeget spórolhatnak azok az adósok, akik meglévő, változó kamatozású, rövid kamatperiódusú hitelüket újra cserélik.