Itt a „Fidesz–DK-paktum” – havi kétmillióért álltak össze Pest vármegyében?
Havonta kétmillió forintért „paktált le” a DK a Fidesszel a Pest megyei közgyűlésben, a mihazánkos képviselő legalábbis így keretezi a történteket.
Átadták az idei Lechner Ödön-díjakat
December 10-én, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró gáláján adták át ismét a szecesszió építészetének világhírű mesteréről elnevezett díjat.
Ultimátumot kapott a Microsoft, nyilvános jelentésben kell előállnia az igazsággal
A világ legnagyobb állami vagyonalapja nyíltan szembemegy a Microsoft vezetésével, a norvég GPFG az éves közgyűlésen támogatni fogja azt a javaslatot, amely részletes emberi jogi jelentés készítésére kötelezné a techóriást. A norvégok még Satya Nadella újraválasztását és fizetési csomagját sem szavaznák meg.
Karácsony Gergely a Karmelitáig vonul, rendkívüli közgyűlést és büszkeségmenetet hirdetett
A főpolgármester szerint pont akkor emeltek le több mint 6 milliárd forintot a város számlájáról, amikor Gulyás Gergely a Kormányinfón arról beszélt: segíteni akarnak a fővárosnak.
Minden pénzt megér? A Tesla részvényesei jóváhagyták Elon Musk ezermilliárd dolláros fizetési csomagját
A tömeg éljenzésben és skandálásban tört ki az eredmény kihirdetésekor. „Nagyon hálás vagyok érte” – mondta Musk, aki a következő 10 évben akár napi 275 millió dollárnyi Tesla-részvényt kereshetne.
Holnap is utcára vonulnak a taxisok
Nem lesz könnyű holnap a Városháza környékén autózni, máris tervezzenek új útvonalat azok az autósok, akiknek arra van dolguk!