Összeállt a Fidesz és a Demokratikus Koalíció, legalábbis szerdán a két párt együtt szavazta meg, hogy egy plusz alelnöki tisztséget kapjon a DK-s Jószai Teodóra. Kemenár Zoltán mihazánkos közgyűlési képviselő személyes Facebook-oldalán a megállapodást paktumnak nevezte.
Nem semmi, ami ma történt Pest Vármegye Közgyűlésében. Paktumot kötött a Fidesz és a DK!
– fogalmazott a mai ülésről szóló posztjában Kemenár, jelezve, a közgyűlés eddig három fideszes alelnökkel működött, akiknek havi több mint kétmilliós illetményét – plusz költségtérítését – az ellenzéki képviselők rendszeresen leszavazták.
A szerdai ülésen azonban mintha megtört volna a jég: a többség egy plusz, negyedik alelnöki posztot szavazott meg, erre pedig a DK-s Jószai Teodórát választották meg.
„Most már a DK is megszavazta az alelnöki illetményeket, magukat is beleszámolva”
– írta Kemenár, aki megjegyezte, a DK egyetlen képviselője szavazott csak a javaslat ellen.
A Mi Hazánk politikusa azonban továbbment, s kijelentette, „a Fidesz és a DK is leszerepelt”, és a későbbiekben „a DK és a Fidesz együtt mutyizhat majd a Pest vármegyei közgyűlésben”. Ottani nyolcfős frakciójukkal mindenütt keresztbe tesznek ennek a megállapodásnak, ahol csak tudnak – szögezte le.
A közgyűlés még tart, de ahogy sejtettük, Pest megyében hivatalosan is létrejött a Fidesz–DK-koalíció. A részletekkel hamarosan jövünk
– írta bejegyzésében nem sokkal később a Cseresznyés Csilla, a Momentum képviselője, megerősítve, hogy megszakadt a korábbi ellenzéki egység a testületben.
Mint az Index felidézte, a friss fordulat azért is feltűnő, mert január végén még háromszor egymás után bukott el a szóban forgó javaslat.
