Kína kitart a koronavírus terjedésének teljes felszámolását célzó, szigorú járványügyi intézkedések alkalmazása mellett, Sanghaj után Pekingben is egyre több korlátozással igyekezve útját állni a fertőzésnek.
Szerző(k): Domokos LászlóRomániában óriási pusztítást okozott a koronavírus-járvány a kis boltok körében - derült ki a most megjelent 2020-as adatokból. Hiába nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ez egyben az áruházak térnyerésével járt.
Szerző(k): Komócsin SándorA világon 518 751 424 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 255 439 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóBács-Kiskun megye és Csongrád-Csanád megye újabb területein igazolta a magas patogenitású madárinfluenza (H5N1) vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. A fertőzéssel érintett állományok felszámolása folyamatban van – közölte a hivatal a honlapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Richter Gedeon Nyrt. idén az első negyedévben 37,906 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél. A kedvező eredmények után a cég nehezebb időszakra számít.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgy nap alatt 575 új esetet vettek nyilvántartásba, szemben az elmúlt hét 522 ezres napi átlagával.
Szerző(k): Csernátony CsabaBizonytalanságból ugyan nem lesz hiány továbbra sem, de a családi kassza gyarapodni, a költekezés pedig hízni fog a következő esztendőkben - legalábbis a kormány programja szerint. 2022-ben és 2023-ban még a drágulás húz ki többet a pénztárcákból, utána viszont a növekedés ereje lesz nagyobb - de csak, ha a háborús helyzet nem hoz váratlan fordulatot.
Szerző(k): Molnár CsabaParkokat zártak be és teljesen felfüggesztették a tömegközlekedést Peking egyes részein - ott, ahol a legtöbb koronavírus-fertőzöttet találták az elmúlt napokban - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó M. István