A világon 520 072 647 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 260 163 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai alapján.
Szerző(k): Szász PéterElőször mutatták ki hivatalosan a covidot Észak-Koreában, arról azonban nem számolt be az állami média, hogy hányan betegedtek meg Phenjanban. Az ország vezetősége elutasította a koronavírus elleni oltást, és helyette lezárással próbálja megakadályozni a fertőzés terjedését - írja a BBC.
Szerző(k): Ambrus-Nagy BoglárkaHétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken - mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az M1-en.
Szerző(k): Domokos LászlóCsaknem megkétszereződött a vendéglátózás az első negyedévben, de két év járványidőszak elmaradásának legyúrásához eddig ez kevés volt. A nyaralás, az élénkülő turizmus és a szigetezés viszont segíthet. Persze vendéglősöknek is minden drága, az alapanyag, energia, munkaerő is – a vendégnek az éttermezés ezért meg még inkább.
Szerző(k): Molnár CsabaA koronavírus-járvány miatt sokkal többen haltak meg Magyarországon vidéken, mint Budapesten és környékén, és európai összehasonlításban olyan adatokat láthatunk, amelyek nem vetnek jó fényt az országra.
Szerző(k): Komócsin SándorA globális adatok szerint az elhunytak száma 6 255 439 főre emelkedett csütörtök reggelre.
Szerző(k): Csernátony CsabaFranciaországban május 16-től a közösségi járműveken sem kötelező maszkot viselni - jelentette be szerdán Olivier Véran egészségügyi miniszter. Ezzel az utolsó jelentős korlátozás is megszűnik az országban.
Szerző(k): Szabó DánielNagy nyertesei voltak tavaly a járvány utáni talpra állásnak a magyar részvények, azonban a jó szériát derékba törte az Ukrajna elleni orosz támadás. Sajnos, nagyon úgy néz ki, tartósan szenvedhet a magyar részvénypiac nemzetközi összehasonlításban is.
Szerző(k): Lovas-Romváry András