Ellenzéki képviselők a járvány elleni védekezésről, a magas halálozási adatokról kérdezték Orbán Viktor miniszterelnököt az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén.
Szerző(k): Domokos ErikaA fővárosaik fele elfogadhatónak tartja, hogy a BKV dolgozói még a járvány idején is sztrájkoljanak bérkövetelésük alátámasztására. Az MSZP szimpatizánsainak okozná a legnagyobb gondot, ha leállna a tömegközlekedés. A helyi választók többsége a kormányt okolja a finanszírozási gondok miatt.
Szerző(k): Komócsin SándorOrbán Viktor egy alagutat építene a Puskás Arénába 2 milliárd forintért. Ez a terv azért az én kezembe került, mert a nemzetbiztonsági bizottságon keresztül akarták ezt a beruházást sok évre titkosítani, elkerülve a botrányt, amit ez a hír okozhat - mondta Stummer János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, a Jobbik képviselője a Facebookon közzétett videójában. A Puskás Fb-oldalán később megjelent tájékoztatás szerint a védett személyeknek és kiemelt vendégeknek a jobb közlekedés miatt szükséges egy "autós aluljáró" megépítése.
Szerző(k): Domokos ErikaAz ellenzéki pártelnökök idei utolsó ülésén megszületett a döntés: "az ellenzék közös listán indul a 2022-es országgyűlési választáson" - közölte hat ellenzéki párt közös közleményben vasárnap az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz IDEA Intézet legújabb, október 31. és november 5. között készített közvélemény-kutatása szerint mind a teljes népesség, mind a biztos szavazó pártválasztók körében csökkent a Fidesz–KDNP támogatottsága. Az ellenzéki oldalon belül érdemi átrendezős nem történt - idézi az Index.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA demokrata ellenzéki szövetség legkésőbb 2021. október 23-án, az előválasztások lebonyolítása után megnevezi közös miniszterelnök-jelöltjét és a 106 közös egyéni képviselőjelöltjét - olvasható a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös, MTI-nek küldött közleményében.
Szerző(k): Domokos ErikaKovács Béla volt jobbikos politikust felmentette a kémkedés vádja alól a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletében. Ugyanakkor a törvényszék költségvetési csalás miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHatározatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után véget ért az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülése, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) azért kezdeményezett, mert álláspontjuk szerint a miniszterelnök a júliusi EU-csúcson szembement az Országgyűlés egy korábbi döntésével.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaVan mire büszkének lennünk, hiszen Magyarország előkelő helyet foglal el a világ sportnemzeteinek sorában - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Magyar Sport Napja alkalmából ünnepi beszédében. Steinmetz Ádám jobbikos parlamenti képviselő a sportklubok vezetőségébe ültettet politikusokról, a sport jelenlegi átpolitizálásáról és a sportszakmailag haszontalan pénzköltésről is írt a jeles nap alkalmából kiadott közleményében.
Szerző(k): Domokos Erika