Huszonnyolc palesztin tüntetőt lőttek le izraeli katonák a Gázai övezet határánál kirobbant összecsapásokban hétfőn - közölte a gázai egészségügyi minisztérium az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaII. Abdalláh jordán király szerint, ha Nyugat-Jeruzsálem Izreal fővárosa, akkor Kelet-Jeruzsálemnek kell lennie a palesztin állam hivatalos központjának.
Szerző(k): Szabó DánielIzrael legalább tíz országgal – köztük Romániával – már tárgyalásokat folytat annak lehetőségéről, hogy az Egyesült Államok példáját követve a nagykövetségüket Tel-Avivból Jeruzsálembe helyezzék át – mondta el Cipi Hotoveli izraeli külügyminiszter-helyettes egy rádióinterjúban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz ENSZ Közgyűlése 128 támogató és kilenc ellenszavazattal, 35 tartózkodás mellett csütörtökön elfogadta a Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálem státuszára vonatkozó döntését elítélő határozattervezetet. Huszonegy állam nem vett részt a voksoláson.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIzgalmas, hosszú, komoly és mély vitát folytattak az Európai Tanácsban a kormányfők Jeruzsálem kérdéséről, s ennek során Magyarország sikerrel képviselte álláspontját - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel Brüsszelben az MTI-nek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaKorai volt Donald Trump amerikai elnök részéről, hogy elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként, annál is inkább, mert sem szövetségeseivel, de még saját embereivel sem egyeztette a lépést - jelentette ki Kis-Benedek László biztonságpolitikai szakértő kedden az M1 aktuális csatornán.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMég instabilabbá teszi a közel-keleti helyzetet, hogy Donald Trump amerikai elnök múlt szerdán Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának - mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn Ankarában a Recep Tayyip Erdogan török államfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Szentszék nagy figyelemmel kíséri a közel-keleti helyzet fejleményeit. Jeruzsálem jelenlegi státuszát nem lehet figyelmen kívül hagyni - idézi a hvg.hu az MTI híre alapján a Vatikán honlapján vasárnap kiadott közleményt, amely Donald Trump amerikai döntésére reagált, miszerint Izrael fővárosaként ezt a várost ismeri el az Egyesült Államok.
Szerző(k): Szepesi AnitaAvigdor Liberman izraeli védelmi miniszter szerint bojkottálni kell azoknak az arab körzeteknek az üzleteit, amelyekben Donald Trump amerikai elnök Jeruzsálemet Izrael fővárosává elismerő szavai miatt lázonganak.
Szerző(k): Szepesi Anita